Belföld

Veronai buszbaleset: első fokon 12 évet kapott a sofőr

Ítéletet hozott a veronai bíróság a 17 ember életét követelő buszbaleset ügyében, V. János tizenkét év börtön kapott, ami a maximálisan kiszabható büntetés – írja a Blikk. Az ítélet nem jogerős, mivel a férfi ügyvédei fellebbeztek ellene.

Szendrei Endre, akinek unokahúga veszítette életét a balesetben a portálnak azt mondta:

Elégedettek vagyunk azzal, hogy a bíróság átérezte a tragédia súlyát és nem hagyta futni a felelőst.

A 2017. január 21-ei buszbaleset részletei:

  • Franciaországból egy hét síelés után 2017. január 20-án késő délután indult hazafelé a Pizolit kft. Setra típusú autóbusza két sofőrrel és ötvennégy további utassal.
  • V. János ült először volán mögé, pár óra vezetés után adta át helyét kollégájának, majd egy hosszabb pihenőt követően ismét V. János következett; a csere után másfél órával történt a baleset. V. Jánost korábban súlyos alvászavarral kezelték. 
  • Az A4 autópályán Verona mellett a körülbelül száz km/h-ás sebességgel haladó busz üzemanyagtartályaiban 380 liter gázolajjal a szalagkorlátnak sodródott, majd jobb oldalával fékezés nélkül egy az autópálya fölött átívelő felüljáró tartópillérjének ütközött és kigyulladt.
  • Néhányan már az ütközéskor meghaltak, mások beszorultak, összesen harminckilencen viszont ki tudtak menekülni a roncsból; a boncolási jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az áldozatok közül többen még éltek, amikor a lángok felcsaptak.
  • A tűzoltók csak a lángok megfékezése után jutottak be a roncsba, ekkor tudták kihozni a felismerhetetlenségig összeégett holttesteket.

A negyedik tárgyalási napon beszélgettünk a tragédia terhét hordozó rokonokkal, és megismertük a perbe beszálló olasz érdekképviselőt:

„Mi már megkaptuk a magunk életfogytiglaniját” – hozzátartozók a veronai buszbalesetről
A negyedik tárgyalási napon beszélgettünk a tragédia terhét hordozó rokonokkal, és megismertük a perbe beszálló olasz érdekképviselőt.

kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik