Belföld

Lábánál fogva húzta, majd késsel támadt türelmes ismerősére egy férfi

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy büntetett előéletű helyi hajléktalan férfival szemben.

A 32 éves férfi március 15-én az esti órákban hajléktalan ismerőseivel italozott Kaposvár belvárosában egy épülethez tartozó fedett részen, amit éjjeli szálláshelyül használtak.

Az erősen ittas állapotba került férfi élettársa a tivornyát megelégelve a maradék bort az utcára öntötte, ezért hangos szóváltás alakult ki közte és a párja között , amit a társaságukban tartózkodók megpróbáltak csendesíteni, mert a környéken lakók is felébredtek és szóvá tették viselkedésüket.

A férfi azonban ezt nehezményezte, az egyik társát a kartondobozok közül a lábainál fogva a közeli parkolóba húzta, aki nem foglalkozott a férfival, visszament fekhelyére, de az agresszív férfi újból kihúzta,  aki ekkor átkarolta a kötekedő férfit remélve, hogy az megnyugszik, majd ismét lefeküdt, azonban a társa harmadszor is kirángatta.

Az utolsó alkalommal a férfi már nem elégedett meg a húzkodással, hanem kését kezében tartva ment hajléktalan társa felé, miközben leszúrással fenyegette. A megtámadott férfi védekezett és gyomron rúgta a támadóját, majd értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség két év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért az agresszív hajléktalanra, amennyiben az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik