Belföld

Kovács Zoltán reagált a nemzeti konzultációval kapcsolatos EU-s vádakra

Ma Vera Jourová, a bizottság alelnöke „fake newsnak” nevezte a kormány által indított nemzeti konzultáció egyik kérdését. Az alelnök állításával szemben az igazság az, hogy az elmúlt években az Európai Bizottság szisztematikusan támadta az összes olyan lépésünket, ami az európai határ megerősítésére, a határvédelem megerősítésére irányult

– írta Kovács Zoltán Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy az EU-biztos a minap közölte:

ha Ön azt mondja, azt kérdezik az emberektől, hogy az Európai Unió megváltoztatná-e az alkotmányt, hogy migránsokat kelljen befogadni, akkor ez egy fake news, ez nem igaz.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint „az előző bizottság politikailag megtámadta a kerítésépítést és folyamatosan olyan „civil” szervezetekkel dolgozik együtt, amelyek egyértelműen támogatják, sőt szervezik az illegális migrációt”.

A brüsszeli bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a tranzitzónák ügyében, a jogi határzár ügyében és a Stop Soros törvény ügyében is. Ezek is azt igazolják, hogy a bizottság szisztematikusan dolgozik azon, hogy gyengítse az európai határvédelmet és elvegye azokat az eszközöket a tagállamok, elsősorban Magyarország kezéből, amelyekkel hatékonyan tud fellépni az illegális migráció ellen

– fogalmazott Kovács Zoltán. Hozzátette: a 2021-2027-es pénzügyi ciklus esetében az Európai Bizottság háromszorosára emelné a civil szervezetek támogatását, amelyek között „jelentős számban vannak migrációpárti szervezetek is”. Végül az államtitkár közölte:

Vera Jourovának a Soros Györgyhöz és a Soros György-féle szervezetekhez fűződő tevékenysége egyértelműen látható és egyértelműen migrációpárti felfogásról tanúskodik.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik