Belföld

Megszólalt a volt focista, aki 8 milliárdos támogatást húzott be élete első cégével

A Tiszakécske amatőr focicsapatának egykori játékosa, Sáfrány Tamás tavaly karácsony előtt néhány nappal alapította meg élete első cégét. Pont egy nappal később nyitottak meg egy jelentős pályázati lehetőséget, amellyel nagy kapacitású szállodák igényelhettek több milliárd forint állami támogatást. Sáfrány cége 8 milliárd forint állami támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől három hotel fejlesztésére, köztük egy ötcsillagos balatoni hotel megépítésére. — írtuk pár hete a mesés NER-közeli történetet a G7 nyomán.

Érdekes körülmény, hogy bár a kiírás szerint március végéig lehetett volna pályázni, a 31 éves egykori focista már január elején leadta az igénylését három szálloda üzemeltetésére. Ez remek húzásnak bizonyult, ugyanis a jelentkezést január 7-én felfüggesztették túl sok jelentkezőre hivatkozva. Tehát a tervezett bő három hónap helyett kevesebb mint három hétig lehetett pályázni, benne a karácsonyi-szilveszteri időszakkal.

A volt focista megalapította első cégét, megpályázott nyolc milliárd forint állami támogatást, és meg is kapta
Sáfrány közeli kapcsolatban áll a hozzá hasonlóan tiszakécskei Szíjj Lászlóval, aki a Fidesz kormányzása alatt az ország negyedik leggazdagabb embere lett.

Az Index elérte Sáfrányt, aki azzal hárította el a nyilatkozatot, hogy valójában egy megyei portálnak már mindent elmondott. A meglehetősen baráti hangulatú beszélgetésben, amelyet a bacsmegye.hu közölt, azt mondta Sáfrány, hogy 2015-ben kezdett a Szíjj László tulajdonában áll Duna Aszfalt Kft.-nél, itt számviteli ügyintéző volt.

Innentől kezdve kisebb megszakításokkal folyamatosan kapcsolatban voltam a cég tulajdonosával, Szíjj Lászlóval. Gyakorlatilag ott kezdődött a turisztikai karrierem: ő a cégcsoportja induló szálloda üzletága élére keresett vezetőt, így érkezett a megkeresés.

A pályázattal kapcsolatban pedig azt mondta el:

Mivel a bükfürdői, keszthelyi és soproni szállodák számára készített átfogó fejlesztési terveimet a tulajdonos elfogadta ezért kaptam egy lehetőséget, hogy a 20 milliárd forintot meghaladó beruházás lebonyolításához alapítsak egy vállalkozást és abban megvalósíthatom a szervezetfejlesztési terveimet. Mint a tulajdonos képviselői elmondták, így, ha személyesen is érdekelt vagyok a több éves projekt lebonyolításában, akkor számukra a sikeres megvalósítás is jobban garantált.

Ennek a folyamatnak a végén jelent meg a pályázati lehetőség egy 45 %-os intenzitású forrás elnyerésére. Mivel a fejlesztési tervek készen voltak, nem volt megoldhatatlan feladat összeállítani a pályázati dokumentációt. Érthetőnek látom, hogy ha röviddel az alapítása után egy cég egy 8 milliárdos pályázaton nyertes, az felkelti a figyelmet, de természetesen a pénzügyi garanciát a tulajdonos biztosította.

A kiírás pedig nem a pályázó cég múltjára, hanem a konkrét garanciákra fókuszált, így a frissen alapított cégem minden szempontból alkalmas volt. Azért, hogy én is biztonságban érezzem magam, a cégnek a felét a (szintén a Szíjj László érdekeltségébe tartozó – a szerk.) MINERVA Befektetési Alapkezelő által kezelt Themis Magántőkealap megvásárolta. Persze mindez felesleges lett volna, ha nem nyer a pályázatunk, de szerencsére sikerrel vettük ezt a lehetőséget.

Sáfrány végül odabök a kritikusoknak is:

A megjelent cikkek persze azzal nem foglalkoznak, hogy most még további 12 milliárd forintnyi forrást kell megszereznem, hogy a fejlesztést meg tudjuk valósítani. Ehhez banki kölcsönt és további finanszírozókat kell még bevonnom.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik