Belföld

Vadai Ágnes: Zsidai Roy pont olyan, mint az Orbán-rezsim 

Az éttermes nagy vihart kavart azzal, hogy bírálta azokat, akik beszálltak a házhoz szállításba, ingyen főztek az orvosoknak.

A Dining Guide gasztronómiai szaklapnak adott interjúval kavart nagy vihart Zsidai Roy. Az ismert étteremtulajdonos hosszan beszélt a vendéglátás jelenlegi nehézségeiről, a válságról. Ezzel nem is nem hozott volna senkit lázba. Szakmai berkekben inkább azon ütköztek meg, ahogy bírálta azokat az éttermeket, amelyek átálltak az ételkiszállításra, jótékonykodtak.

Azért is néztem tágra nyílt szemekkel azt a hullámot – amire sok étterem felült (…), mintha az lenne a társadalmi elvárás, hogy az éttermek jótékonykodjanak. Pont az a szektor, amit a leggyorsabban és legmélyebben érintett a leállás, ahol a bevétel egyik napról a másikra a nullára zuhant. Ez olyan mentalitás, mint egy tékozló magyar nábobé, aki elkártyázza a vagyonát.

Zsidai Roy sok éttermes érzékenységét érintette. Egyikük,  Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökeként úgy reagált, hogy

a válsághelyzetek velejárója, hogy azok, akik megtehetik, vagy meg akarják tenni, keresik azokat a lehetőségeket, ahol segíteni tudnak. (…) Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb séfet ez a gondolat is vezérelte, amikor beállt a csatasorba, és mindenféle anyagi haszon nélkül készített ételeket olyanoknak, akik valóban a frontvonalban harcolnak minden nap. (…) Amikor a mentősök, orvosok és ápolók sokszor könnyekig hatódva köszönték meg a nekik szánt ételeket, tudtuk, hogy megérte véghez vinni ezt a kezdeményezést.

Mint írta, a házhozszállítás szalmaszál volt, amibe kapaszkodni lehetett. Mindenki úgy küzd a vállalkozásáért, ahogy tud, de ezekben az időkben egymás elfogadása, támogatása még fontosabb lenne. A Bocuse d’Or elnöke szerint a felháborodást kiváltó kinyilatkoztatásoknak nem most van itt az idejük.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia egyébként az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a SOTE Sürgősségi Betegellátó és a Fejér megyei Szent György Kórház dolgozóit támogatta naponta friss, meleg étel főzésével és kiszállításával.

Zsidai Zoltán Roy ennél kevébé árnyalt kritikát kapott az ellenzéki Vadai Ágnestől. A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője Facebook-oldalán felidézte az Orbán Ráhellel jó kapcsolatot ápoló éttermes kivételezett helyzetét.

Azt persze nem említette, hogy az előző fideszes budavári vezetéstől éttermei, így vendégei is, a Várban VIP parkolást kaptak, 1 forint + ÁFA összegben, az első 3 órára.

Egyforintos parkolás: Zsidai Royék költségként élték meg a kedvezményt
Versenyhátrányban vannak a többi fővárosi helyhez képest.

Azt, hogy pofátlanok, eddig is tudtuk

– tette hozzá Vadai Ágnes, akit mégis meg tudott lepni Zsidai.

Gasztronómiai nyelvre ezt úgy fordította le, hogy ez a fajta cinikus felsőbbrendűséggel „megspékelt arrogancia mélyen megdöbbentő és megmutatja a rezsim valódi arcát”.

Az ellenzéki politikus mindenesetre köszönetet mondott azoknak az éttermeknek, amelyek ingyen főztek a járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozónak.

Ők az igazi Magyarország!

Frissítés!

Zsidai Roy szerint a Dining Guide-on megjelent interjúban a vendéglátás globális és helyi kihívásaival foglalkozott. Hamvas Zoltán pedig nemcsak a kollégája, hanem a barátja is, nincs köztük konfliktus, mert két különböző dologról beszéltek. Ő az interjúban az éttermek életében zajló globális folyamatokról beszélt, nem konkrét magyar éttermekről. Reméli, a következő hónapokban intenzív szakmai műhelymunka kezdődik arról, miként élhetik túl az éttermek a válságot. Az üzletember jelezte:

  • Nekik is van házhozszállítást kiegészítésként végző éttermük, előkészítették azt a félkész étel házhozszállítást, mellyel pár perc alatt magas minőségű ételt lehet otthon készíteni.
  • A házhozszállítás egy klasszikus étteremnek csak kiegészítő szolgáltatása lehet, önmagában nem tartja el, hosszú távon pedig kannibalizálja a piac egyes szegmenseit, ennek sok kolléga eshet áldozatul az évek során.
  • Étteremtulajdonosként, gasztronómiai szakmai szervezeti vezetőként aggaszt, ha valódi éttermek és szakemberek áldozatul essenek a házhozszállításnak, a házhozszállító cégeknek és hosszú távon a robotok által gyártott ételeknek.
  • Örül, ha néhány kolléga sikeres házhozszállítást folytat a karantén alatt, de a rendszer nem tartja el a piacot. Valódi igény a házhozszállítás világszerte, de globálisan messze van még, hogy a fenntartható modellt megtalálja a szakma.
  • A házhozszállítás valódi nyertesei a karantén alatt Budapesten a gyorséttermek voltak, aminek ő azért nem tud örülni, mert az azokban előállított ételeket várhatóan 5-10 éven belül gépek fogják gyártani, nem emberek.

Zsidai Roy emlékeztetett rá, a jótékonykodás cége és családja életének része csaknem 4 évtizede.

  • Folyamatosan jótékonykodnak, számos, főleg gyermekeket támogató szervezettel dolgoznak együtt, az UNICEF-fel, az Autistic Arttal, a Bátor Táborral, legintenzívebben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal. Négy hátrányos helyzetű kisgyermek oktatását támogatják egyetemi diplomájuk megszerzéséig – ez egy minimum 10 éves vállalás, válságtól függetlenül. Jelenleg is havi fix összeggel segítik ezeket a családokat, hogy gyermekeik azonos eséllyel induljanak, magasabb szintű oktatásban részesülhessenek.
  • A márciusi járványügyi lezáráskor is jótékonykodtak, más éttermekhez hasonlóan ők is eljuttatták árukészletüket például idős otthonokba, gyermekotthonokba. Számára a Bocuse D’Or Akadémia – Metro – Dining Guide akciója volt mintaértékű. Nem gondolja ugyanakkor, hogy a bevételük 99-100%-t elvesztő éttermeknek utolsó tartalékaikat fel kell élniük. Annak ellenére, hogy van, aki ezt megteheti, talán nem lenne szabad, hogy ez legyen az elvárás.
  • Ilyen példátlanul válságos helyzetben az éttermek úgy tehetik a legtöbbet a munkahelyek megtartásáért, ha életben maradnak, képesek a következő hosszú veszteséges hónapokat finanszírozni.
  • Nem tartja szerencsésnek, ha pont a legjobb éttermek tűnnek el, mert tartalékaik elfogynak idő előtt. Szerinte is összefogásra, kölcsönös támogatás szükséges, ezért próbál makrogazdasági, pénzügyi, stratégiai tanácsadói tudásával segíteni étteremtulajdonos kollégáinak.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik