Belföld

Egyforintos parkolás: Zsidai Royék költségként élték meg a kedvezményt

Az önkormányzat legutóbbi nyilatkozatai a várbeli parkolási lehetőségeket illetően több tévedést tartalmaznak –

így kezdődik a Várban több éttermet is üzemeltető Zsidai Csoport G7.hu-nak küldött válasza.

A portál azután érdeklődött, hogy pénteken kiderült: az I. kerület momentumos alpolgármestere, Gelencsér Ferenc hogy megszüntetné a Várnegyedben működő “profitorientált luxuséttermek és -szállodák” kedvezményes parkolását.

Megszüntetnék az olcsó VIP-parkolást a Várban
Az I. kerületi alpolgármester szerint tavaly 62 millió forint bevételről mondott le az olcsó parkolás miatt az önkormányzat.

Tavaly 8 Millió 353 ezer 866 percet parkoltak a Várban az 1 forint plusz áfás diszkontáron, ez 10,6 millió forint bevételt jelentett a kerületnek, az alpolgármester szerint ugyanakkor közel „62 millió forinttal folyt be kevesebb pénz, mint amennyi befolyhatott volna.”

A kedvezménynek

méretéből fakadóan az intézkedés legnagyobb haszonélvezője, a Zsidai Csoport, amely pénzügyi adatai alapján nincs rászorulva ilyen támogatásra

–         írja a g7.

A Zsidai Csoport most azt írta a portálnak:

  • versenyhátrányt jelentett az itt működő szállodák és éttermek számára, hiszen a városban egyedüliként nem lehetett ezeket autóval megközelíteni.
  • az önkormányzat ennek a hátrányos helyzetnek a megszüntetésére hozta létre az új rendszert.
  • Zsidaiék szerint tavaly összesen közel négy millió forint parkolási díjat fizettek az önkormányzatnak
  • a parkolási díj megfizetése nem támogatás cégcsoportunknak, hanem költség, ugyanis vendégeink helyett átvállaljuk a parkolást.

Kiemelt kép: A budai Várban lakó fővárosiak és vendégeik személyautói parkolnak tömött sorokban felújított műemlék épületek előtt az Úri utcában.
MTVA: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik