Belföld

Elfogtak két emberkereskedőt – galéria

Egyszerre csaptak le a rendőrök a szegedi, illetve siófoki férfira. Egyikük több házat is felépített a futtatott lánytól elvett pénzből.

A rendőrség az 52 éves szegedi O. István és a 29 éves siófoki L. Tamás ellen emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt nyomoz. A police.hu szerint a két férfira összehangolt akcióban,  egyszerre csaptak le május 11-én hajnalban Szegeden, illetve Siófokon.

Videó is készült.

O. Istvántól egy 3 millió forintos autót foglaltak le, L. Tamástól 4,4 millió forintot, arany ékszereket és egy szintén 3 millió forint értékű autót, illetve zár alá vettek három ingatlant is, közel 200 millió forint értékben.

 

A nyomozás adatai szerint a szegedi férfi több nőt rávett, hogy prostituáltként dolgozzanak neki, Bevételükből részesedést kért, azt előírta számukra. Ő biztosította a kuncsaftok fogadására alkalmas ingatlant. Az egyik nőt pszichikai kényszerrel, testi fenyegetéssel teljesen függő helyzetben tartotta, két éve osztrák, majd német bordélyházakba vitte, ahol keresetét részben vagy teljesen elvette.

A siófoki férfi 2017 óta futtatott egy nőt Budapesten, illetve Ausztriában és Németországban. Élete kioltásával fenyegette, bántalmazta, megfélemlítette. Volt olyan, amikor késsel meg is vágta a sértettet, akinek emiatt orvosi ellátásra volt szüksége. Meghatározta, hol, mennyi ideig dolgozzon, mekkora bevételt szerezzen. A pénzt elvette tőle, azt részben magára költötte, illetve építési vállalkozásán keresztül mosta tisztára: ingatlanokat épített belőle.

O. Istvánt emberkereskedelem és kerítés, L. Tamást emberkereskedelem és pénzmosás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Szegedi Osztálya mindkét férfit őrizetbe vette,  kezdeményezte letartóztatásukat.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik