A vádirat szerint az ügy I. rendű vádlottja 2018 nyarán állatgondozóként dolgozott egy szanki sertéstelepen, egyben ott is lakott, feladata az állatok ellátása és a telep őrzése volt.
A férfi elhatározta, hogy jövedelmének rendszeres kiegészítése céljából a telepen tartott jószágokból, valamint az etetésükre szolgáló malacnevelő tápból alkalmanként kisebb mennyiséget értékesíteni fog. E célból felvette a kapcsolatot az ügy további vádlottjaival, akik a rendszeres és jelentős haszonnal kecsegtető ajánlatot elfogadták. A vádlottak megegyeztek, hogy a telepről – a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül, többnyire az esti-éjszakai órákban – jószágokat és tápot fuvaroznak el.
A „vevők” a lopott jószágok és táp tényleges értékének töredékét fizették meg az állatgondozónak.
A vádlottak négy hónap leforgása alatt mintegy 3,7 millió forint kárt okoztak a sertéstelep tulajdonosának.
Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottakat üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja és ezért velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kiskunhalasi Járásbíróság fog ítéletet hozni.
Kiemelt kép: Getty Images