Belföld

Haláláig védte Szilágyi István a fiát

Az utca féltette hírmondóját a gyermekétől. A szomszédok rettegtek a fiútól.

A Blikk és a Bors is megszólaltatta a férfit, aki azonnal a színész házához ment, miután felesége, Humenyánszky Jolán szobrászművész vasárnap reggel átment a kisboltba segítséget kérni. Elmondása szerint Szilágyi István akkor már a földön feküdt, mindent vér borított, súlyos fejsérülései voltak.

A szemtanút a rendőrök a  színész feleségével együtt vitték be kihallgatásra, úgy tervezték, együtt mennek haza, de a férfi szerint Sz. Péter őrjöngeni kezdett a rendőrségen, alig lehetett lefogni, ezért édesanyja ott maradt.

MTI/Mihádák Zoltán

A szomszédok szerint kódolva volt a tragédia. Sok gond volt a fiúval, többször felvetődött, hogy bántalmazza idős szüleit.

Ők ezt mindig tagadták, de az utcabeliek is rettegtek tőle. Néhány hete például akkora tüzet rakott, hogy a kapu is meggyulladt, ő pedig csak ült, nézte és nevetett.

Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa régóta járt a családhoz segíteni. A lapnak azt mondta, ő is látta többször a zúzódások nyomait a szülőkön, de mindig azt mondták, elestek. Amikor legutóbb ott járt, Sz. Péter azt mondta, érzi, hogy jön egy roham, el kell mennie, különben vér fog folyni.

A Borsnak a bolt tulajdonosa, azt mesélte, mindenki tudta, hogy egyszer baj lesz, „ezt a gyereket tilos lett volna kiengedni”. Baricz Dezső szerint viszont, amikor a fiuk egyszer nem volt otthon, édesanyja elárulta: ő verte meg őket, de férje kikelt magából, azt állította, őt nem ütötte meg, elesett.

A te dolgod, hogy mit mondasz, de engem nem vert meg a fiam.

A szeretetszolgálat munkatársa jelezte, nem tehetett semmit, ha feljelentést tesz, Szilágyi István akkor is letagadta volna a gyermeke védelmében, mert a halála percéig védte a fiát, akinek vasárnap emberölés gyanúja miatt kezdeményezték a  letartóztatását. 

Meghalt Szilágyi István, fia végezhetett vele
A 82 éves színészt vasárnap reggel holtan találták meg.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik