Ittasságával magyarázta szörnyű tettét az a ceglédi férfi, aki megverte az élettársát és a közös egyéves gyermeküket is bántalmazta december közepén. Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi a nő bántalmazását beismerte, a gyerekét viszont tagadta a kihallgatása során.
A vádirat szerint a férfi már korábban is többször bántalmazta a nála gyengébb fizikumú élettársát. Az ominózus napon a férfi ittasan összeveszett a párjával, aminek hatására a közös, egyéves gyermekük sírni kezdett.
Ettől a férfi annyira dühös lett, hogy megfogta a csecsemőt és az ágyra hajította. Az élettársa megpróbálta védeni a picit, ezért fölé hajolt, a férfi erre őt kezdte ütlegelni, majd miután észlelte, hogy a nő már vérzik, kiment a konyhába és törni-zúzni kezdett. Ekkor a bántalmazott élettárs a szomszédból kért segítséget. A férfi ámokfutásának végül a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget.
A nőnek zúzódások lettek a fején, míg a gyermek horzsolásos jellegű sérüléseket szenvedett a mellkasán. A Ceglédi Járási Ügyészség. súlyos testi sértés kísérlete, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfival szemben.
Kiemelt kép: Getty Images