Belföld

Részegen azzal fenyegette a rendőröket a kijárási korlátozást megszegő férfi, hogy megöli őket

Hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt letartóztatott a Debreceni Járásbíróság egy kondói férfit, amiért részegen támadt a rendőrökre nagypénteken.

A férfi a rokonaihoz ment az ismerősével, amikor árokba borultak a kocsijukkal Rodostyánban. Két szolgálatban lévő rendőr észrevette az árokban lévő autót, valamint a mellette álló sofőrt és a gyanúsítottat. A rendőrök elszámoltatták a gyanúsítottat a kijárási korlátozással kapcsolatban, ő azonban nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem tartja azt be.

Ezt követően légalkohol-mérést akartak végezni a sofőrön, mire a 64 éves gyanúsított pénzt ígért a rendőröknek, hogy tekintsenek el ettől. A járőrök közölték a férfival, hogy ezzel bűncselekményt követett el, ezért elő fogják őt állítani. Ekkor a férfi az intézkedést úgy akarta meghiúsítani, hogy kiabálni kezdett és azzal fenyegette az egyik járőrt, hogy megöli őt és a családját is. Az intézkedés során a férfi többször szidalmazta a rendőröket, majd ökölbe szorítva maga elé emelte kezét és egy lépést tett az egyik rendőr irányába, ekkor a járőrök testi kényszert alkalmaztak vele szemben és megbilincselték.

Kiderült, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű és jelenleg is büntetőeljárás alatt áll erőszakos, illetve lőfegyver vagy lőszer tartásával elkövetett bűncselekmények miatt. Úgy tudjuk, hogy a férfi a kihallgatása során inkább csak a személyi körülményeiről beszélt. Amikor a bűncselekményről faggatták, akkor azt mondta, hogy nem teljesen emlékszik mindenre abból, ami törtönt a nagypénteki rendőrségi intézkedés során.

A bíróság szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés miatt elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik