Kásler Miklós miniszter megszüntette Cserháti Péter főigazgatói megbízását az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Nemzet cikke szerint.
A tárca tájékoztatása alapján a felmentés oka, hogy az intézet nem teljesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központ koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utasításait, amelyeket az operatív törzs is jóváhagyott. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek április 15-ére biztosítania kellett volna a koronavírussal megfertőződött betegek számára több mint kétszáz ágyat, de április 10-én még egyetlen sem volt erre a célra az intézetben, és április 16-ára sem ígérte az előírt mennyiség tizedét sem a főigazgató, aki a közlemény szerint nem gondoskodott az intézetben ellátott rehabilitációs betegek áthelyezéséről. (Az nem derül ki, hogy hová kellett volna áthelyezni őket a tárca szerint.)
A megfelelő felkészülést nem végezte el a főigazgató, komolyan veszélyeztetve ezzel a járvány elleni sikeres védekezést és betegellátást
– írta a minisztérium. Emlékeztettek: az operatív törzs minden hétre előre meghatározta az egészségügyi intézmények, kórházak feladatait, így azt is, hogy hány betegágyat, hány intenzív ágyat kell biztosítani egy adott intézményben a koronavírussal fertőzött betegek izolálására, ellátására, lélegeztetésére.
Aki a komplex intézkedési terv ütemezett utasításait nem hajtja végre, az a betegek biztonságát, az életükért való küzdelem eredményességét veszélyezteti. Az OORI főigazgatójának ilyenfajta eljárása ezért mind szakmailag, mind emberileg elfogadhatatlan
– zárta közleményét az Emmi.
Lapunk vasárnap arról írt, hogy a koronavírus-járvány miatt folyamatos ápolásra szoruló betegeket is hazaküldenek a Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályáról, miután a kormány elrendelte, hogy a kórházi ágyak hatvan százalékát alkalmassá kell tenni koronavírusos betegek fogadására:
Az Index pedig még márciusban arról számolt be, hogy napokon belül el kell hagyniuk a betegeknek az amputáltak részlegét az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben, ahol többségében olyan emberek kapnak segítséget, akik a közelmúltban elveszítették az egyik lábukat: kezelik a sebüket, pszichológiai segítséget kapnak, gyógytornáztatják őket, megtanulják használni a segédeszközöket a kerekesszéktől a művégtagig. A betegeket arról tájékoztatták, hogy akinek nincs családi segítsége, a helyi önkormányzathoz fordulhat.
A budakeszi rehabilitációs intézet honlapján a főigazgató akkor arról írt, hogy a leállás szélesebb kört érinthet majd.
Kásler Miklós szombaton egy nem teljesített adatszolgáltatás miatt a székesfehérvári kórház főigazgatóját is menesztette.