Belföld

Leváltott székesfehérvári kórházigazgató: Bármely intézmény életében előfordulhat a hiba, ami történt

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter váratlanul leváltotta a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatóját, aki ezt követően közleményében azt írta: az elektronikus adatszolgáltatásban végzett hibája vezetett elbocsátáshoz. Interjú Csernavölgyi Istvánnal.

Közleményében azt írta, az elektronikus adatszolgáltatás egy esetben valóban csúszott, emiatt szüntették meg a munkaviszonyát. Milyen adatok szolgáltatásáról volt szó, mekkora csúszás történt, illetve milyen következményei lettek ennek a hibának?

A kötelező adatszolgáltatásban egy valóban fontos, a betegellátás biztonságát közvetlenül nem befolyásoló adatról csak szóban tájékoztatta a kórház az adatkérőt. Az előírt írásos tájékoztatás, amely nem a főigazgató munkaköri feladata, ennél az egyetlen adatszolgáltatásnál elmaradt, de az első visszajelzésre az illetékes munkatársam ezt haladéktalanul korrigálta.

Az elmaradásra magyarázatul a kórházban folyó megfeszített és minden szempontból hatásos járvány-megelőzési és -kezelési munka szolgálhat. Heroikus munkát végzünk. Az elmúlt hónapban a folyamatos, azonnali határidős adatszolgáltatási feladatok ellátása mellett, az országban elsők között alakítottuk át a kórházat a járványügyi helyzetnek megfelelően a várhatóan tömeges megbetegedések biztonságos ellátására. Meggyőződésem szerint az intézmény jelenleg készen áll a feladatra.

Elképzelhetőnek tartja, hogy nem pusztán ez áll az intézkedés hátterében?

Nem volt más, számomra ismert előzménye az elbocsátásnak. Tíz évig vezettem a megyei kórházat, tudtommal munkatársaim, a betegek és a felügyelő szervek megelégedésére.

A mostani eset előtt volt más olyan hiba vagy döntés, amelyet a fenntartó vagy  felettes szerv kifogást, vagy ez volt az első ilyen alkalom?

Nem volt. Munkámért az idén terjesztettek fel az egészségügyi munkáért végzett életműdíjnak szánt Batthyány–Strattmann-díjra, 2017-ben a munkámat Berzsenyi-díjjal ismerték el.

A közleményben utalt jogi lépésekre, miért és ki ellen kezdeményez ilyen eljárást?

Erről nem szeretnék nyilatkozni.

A döntésről személyesen Kásler Miklós miniszter tájékoztatta, vagy valamilyen közvetett módon szerzett erről tudomást? A felmentés kezdeményezését az említett hibával indokolta, megjelölt konkrét okokat? Ha igen, mik voltak ezek?

A döntésről írásban kaptam tájékoztatást, a levelet Kásler miniszter úr írta alá. Az indoklás a fenti hibára szorítkozott.

Ön szerint valóban olyan súlyos hibát követett-e el, ami leváltást ért?

A főigazgató személyéhez közvetlenül nem köthető adminisztratív hiba történt, mely bármely intézmény életében előfordul. A történtek aligha visszafordíthatók, így a véleményem keveset nyom a latba.

Meggyőződésem, és a visszajelzések elsöprő többsége is azt támasztja alá, hogy az elmúlt tíz évben, valamint a járványmegelőzés és -kezelés során is a betegek és munkatársaim érdekében dolgoztam. Nem az én tisztem megítélni, hogy mennyire sikeresen, de a kórház teljesítménye és hírneve a munkám eredményessége mellett szól.

A hirtelen váltás ellenére biztosított marad a betegek megfelelő szintű ellátása a kórházban?

Munkatársaim és az utódom is mindent ennek a célnak rendelnek alá, biztos vagyok benne, hogy a betegeink ezután is a szakmailag és emberileg lehetséges legjobb ellátást fogják kapni.

A továbbiakban orvosként marad-e a kórház dolgozója, vagy elhagyja az intézményt?

Még nem volt időm a saját jövőmmel foglalkozni, az új vezetőt és munkatársaimat támogatni fogom.

Orvosként nem tehetek mást, mint hogy ebben a nehéz helyzetben a betegellátás mellett maradok.

A munkaviszonyának megszüntetéséről mikor és milyen módon értesítették? A főigazgatói poszton ki lesz az utódja?

E hét második felében kaptam értesítést a felmentésemről, írásos formában. Az utódlásról a fenntartót legyenek szívesek kérdezni.

Cser-Palkovics András polgármester a minap kifogásolta, hogy hogy nem kap hivatalos tájékoztatást a betegszámról. Ön szerint elegendő tájékoztatást kapnak kormányzati részről a fertőzöttek számával kapcsolatban, nem akadályozta az adatszolgáltatás hiánya a kórházi munkát?

Az elmúlt hetek minden nagy kórház életében, ahogy az egész ország életében, olyan nehézségeket és feladatokat hoztak, amelyekre korábban nem volt példa. Sok minden segítette és néhány dolog akadályozta a kórházi munkát. Az adatszolgáltatás hiányát nem sorolom az utóbbiak közé.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik