Belföld

Meghamisították Kásler Miklós orvosoknak írt levelét – az álhírek megosztása is bűncselekmény lehet

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere tíz nappal ezelőtt hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben az új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatban határozta meg az eljárásrendet.

A rendőrség tájékoztatása szerint a közösségi oldalakon a levél meghamisított verziója kering, ami valótlanul állítja, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek számát nem lehet nyilvánosságra hozni, halálozási okként pedig más betegségeket kell megjelölni. A levél a COVID-19 következtében elhunytak számáról is hamis számot, a valódi adat többszörösét közli.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közveszéllyel fenyegetés elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozók eddig számos tanút hallgattak ki, és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható adathordozókat foglaltak le.

A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, úgy eljárást indítanak az elkövetővel szemben.

Azt írják, hogy mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik