Belföld

PDSZ: a kormány mielőbb rendeljen el rendkívüli tanítási szünetet

Úgy vélik, csak így előzhető meg, hogy a gyermekek, óvodák, iskolák ne legyenek terjesztői a vírusnak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint be kell zárni a közoktatási, köznevelési intézményeket, hiszen a koronavírus-fertőzés valószínűsége átlagosan csak 8 százalékos, de családon belül és zárt csoporton belül ennek akár hatszorosa is lehet a fertőzés veszélye. A fiatal korosztály megbetegedési rátája szerencsére alacsony, észrevétlen vírushordozóként azonban nagy veszélyt jelenthetnek a vírus terjedése szempontjából.

A Szűcs Tamás elnök által jegyzett közlemény szerint minden fronton nagyon fontos lenne a megelőzés,

az, hogy a gyermekek, az óvoda, iskola ne legyen terjesztője a vírusnak, hiszen sok helyen még mindig nincs kézfertőtlenítő, de van, ahol a szappan és a kéztörlő is hiányzik. Azt a tényt sem szabad figyelmen kívül, hagyni, hogy a pedagógusok átlagéletkora már igen magas, és sok intézményben a nyugdíjas kollégák alkalmazásával tudják csak enyhíteni a tanárhiányt.

A PDSZ szerint szerdán Gulyás Gergely miniszter a közvéleményt megtévesztő, fölösleges és pánikkeltő állítással állt elő, amikor azt mondta, az iskolák bezárása miatt meg kellene ismételni a tanévet.

A szakszervezet tudatta: nincs ilyen kötelezettség.

Veszélyhelyzet: ezért maradnak a tanárok a frontvonalban
Egymilliós kérdés, hogy miért nem rendeltek el tanítási szünetet.  

A Köznevelési törvény szerint a fenntartó egyetértésével az iskola igazgatója találhatna megoldást a veszélyhelyzet miatt kieső kényszerszünetre. A tanítási napok pótlását is csak akkor kellene elrendelni, ha a szünet miatt az előírt követelmények átadását, elsajátítását nem lehet megoldani.

Amennyiben az iskola távoktatást szervez, a tantervi követelmények elsajátítása megoldható. Azt is fontos tudni, hogy tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletet nyugodtan lehet módosítani, és szükség esetén a tanítási év rövidíthető.

Ezek alapján a PDSZ kéri, a kormány mielőbb rendeljen el rendkívüli szünetet. A szakszervezet arra biztat minden intézményvezetőt és fenntartót, hogy ők is forduljanak hasonló kéréssel a kormány illetékeseihez, hiszen a kormányrendelet átmenetileg elvonta tőlük annak jogát, hogy helyben hozzák meg ezt a döntést.

Az orvosok nem hagyhatják el Magyarországot, az iskolákat nem lehet bezárni
Megjelent a kormányrendelet a veszélyhelyzet részletes szabályairól.

 

Kiemelt kép: Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke beszédet mond az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtti demonstráción, az új Nemzeti alaptanterv és a szakképzés átalakítása ellen tiltakoztak.  MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik