Belföld

Egy KDNP-s szerint el kell gondolkodni az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásáról

El kell gondolkodni a strasbourgi bíróság hatályának felfüggesztésén, az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásán

– mondta a KDNP egyik vezérszónoka a csütörtökön az Országgyűlésben, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában.

Vejkey Imre ezt a „börtönbizniszt” érintő ügyekkel kapcsolatos strasbourgi ítéletekkel, valamint a migrációval kapcsolatos emberi jogi bírósági döntésekkel is indokolta.

Azt mondta, hogy az alapjogvédelem megfelelő szintje Magyarországon biztosított. Szerinte a strasbourgi döntések súlyosan sértik a szuverén Magyarország kompetenciáját, „úgy tűnik, hogy a strasbourgi ítéletek mögött globális hatalmi érdekek és csoportok érdekei húzódnak meg” – jelentette ki.

Itt az idő, hogy elgondolkodjunk az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásáról, vagy legalább bizonyos pontjainak felfüggesztéséről

– zárta szavait.

Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg Dúró Dórában is, a Mi Hazánk elnökhelyettese is kiléptetné hazánkat „a strasbourgi bíróság fennhatósága alól”.

Címkék: kdnpvejkey imre

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.