Belföld

„Aki elgázolta a gyermekeim anyját, az segítsen eltemetni”

Halálra gázoltak egy 42 éves asszonyt Budapesten, amikor a piros lámpa ellenére is megpróbált átkelni a zebrán. A többgyermekes édesapa a közösségi oldalán kért segítséget ahhoz, hogy el tudja temetni a feleségét.

Három gyerekkel maradtam egyedül, akik 11, 5, és 3 évesek. Eddig sem éltünk fényesen, de legalább boldogok voltunk, amíg ő az életünk része volt. Most viszont elment és nincs többé. Borzasztó, és még borzasztóbb helyzetbe kerültem. A feleségemet nem tudom eltemetni, mert nincs rá pénzünk. Azt szeretném kérni, hogy aki tette, és elgázolta a gyermekeim anyját, az segítsen eltemetni

– írta az albérletben élő János.

A férfi a posztja után nyilatkozott az ATV-nek. Mint mondta, nem érti hogyan tud együtt élni a sofőr a történtek emlékével.

Én tényleg azt gondoltam, hogy őt ugyanannyira bántja az egész, mint engem. Hogy ezzel kel, fekszik, s ez benne is ugyanolyan mély nyomokat hagyott, mint bennem, de nem. Tegnap este legkisebb gyerekem megkérdezte, hogy anya mikor jön. Próbálom nekik azt mondani, hogy anya már egy csillag és fentről nézi őket.

– mondta a háromgyermekes apuka.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.