Belföld

Simonka György megjelent Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján

Hadházy Ákost a Demokratikus Koalíció orosházi szervezete hívta a békési városba, mert a helyi pártszervezet egy helyi Korrupcióinfo-sorozatot tervez elindítani. Az első Orosházinfóra el is ment a független képviselő, de egy váratlan vendég, Simonka György is megjelent, először a hallgatóság soraiban, később már Hadházy Ákos mellett – írja a hvg.hu. 

Hadházy azt mutatta volna be a sajtótájékoztatón megjelent helyieknek, hogy a jelenleg Simonka György ellen folyó per vádiratának végéből már sejthető, az agrárcégeken túl más pályázatos ügyek után is nyomoznak.

A hvg.hu cikkéből kiderült, Hadházy egy régi üggyel is előállt, azzal az autómosóval, amelynek megépítésére Simonka György egy rokonának cége nyert hetvenmillió forintot, és az végül a pályázatban megjelölt Tótkomlós helyett a jóval nagyobb forgalmú Orosháza főútja mellett épült meg. Miután vagy negyedórát hallgatta a mentelmi jogától megfosztott képviselő Hadházyt, a házigazda DK helyi elnöke Simonkát is az asztalhoz szólította.

Simonka azt mondta:

Nem viccelődni jöttem. Ekkora balféknek nem nézhetnek senkit. Ekkorát hazudni? Nem veszi észre senki, hogy Tótkomlós helyett Orosházán épült meg. Ez most azért téma, mert a testvéremnek van ebben a cégben tulajdonrésze.

Hadházy megjegyezte, hogy azért nem mindegy, hogy egy autómosó Tótkomlóson működik, vagy az orosházi főút mellett. Simonka megpróbált visszatámadni, azt mondta:

Tegnap jártam Szekszárdon, és az ön üzlete előtt is láttam egy ilyen Széchenyi-programos táblát.

A parlamenti képviselő jelezte, hogy ő nem kapott támogatást, a rendelőt bérli, annak tulajdonosának cége nyerte az uniós forrást. Simonka erre csak legyintett,  szerinte ez ugyanaz, mint az, hogy neki a testvére nyert. Simonka egyébként később azt is mondta, hogy ő maga Szekszárdon vizsgálódik, és beszélget a képviselő szomszédjaival is.

Hadházyt az is érdekelte, hogy a Kodolány János Egyetem orosházi intézménye miért éppen a Simonkához közel álló Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítványt bízta meg összesen legalább 190 millió forint pályázati pénz elköltésével, amelyből képzéseket szerveztek, és miért nem kutatókat, szakembereket kértek fel erre a feladatra.

Simonka erre azt mondta:

Ez az alapítvány van, ott ahol baj van, kidőlnek a fák, akkor ők azt kivágják. Ha segíteni kell egy rákos betegen, akkor ők szerveznek gyűjtéseket. Óriási adatbázissal rendelkeznek, és komoly szakmai háttérrel.

Hadházy megkérdezte azt is Simonkától, hogy szerinte „hogy lehet, hogy Polt Péter nyolc és fél év fegyházat kért magára? Mi ennek a magyarázata? Mi van az ön fejében erről?” Simonka szerint Hadházy provokálni utazott Orosházára azért, mert itt azt hazudik, amit akar, ahogy a korrupcióinfókon is, de a bíróságon, majd az igazat kell mondania.

Hadházy és Simonka vitája az Oroscafé helyszínen készült videóján is látható:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik