Belföld

Jogerősen öt év börtönre ítélték Hien édesapját

Öt év börtönre ítélte pénteken jogerősen a Fővárosi Törvényszék a Megasztárban ismertté vált Hien édesapját.

Az énekesnő apját még 2010 nyarán tartóztatták le, miután több társa mellett embercsempészettel gyanúsították meg. A vád szerint Nguyen Tuan Anht vezette azt a bűnszervezetet, ami alkalmanként akár tízezer euró, azaz több mint hárommillió forint ellenében hamis papírokkal segített Magyarországra, illetve tovább, Nyugat-Európába jutni vietnami állampolgároknak.

A férfi egy évig ült előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetbe került, amelyet lakhelyelhagyási tilalomra módosítottak. Ennek ellenére Hien apja szinte azonnal megszökött. Azóta egyetlen tárgyalásán sem jelent meg, évek óta nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene, így a mostani ítéletet is távollétében hozták meg.

Az ítélet szerint a férfi és társai segítségével nagy számban juttatott illegális bevándorlókat Magyarországon keresztül Nyugat-Európába. A bevándorlóknak üzleti, turista, kivételes esetben pedig egyszeri tanulmányi vízumot is szerzett.

A másodfokon eljáró bíróság Hien apjának, és a II. rendű vádlottnak (ő 3 év 6 hónapot kapott) a kivételével mindenkinek enyhített a büntetésén. Hárman 1 év 6 hónapot, egy ember pedig 2 év börtönt kapott. Hat embert pedig – 1.350.000 forinttól 2.160.000 forintig terjedő – pénzbüntetésre ítéltek börtön helyett.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik