Belföld

Újra igazgatót keresnek a lázadó iskola élére

Az előző vezetőváltás nagy botrányt kavart a Budai Nagy Antal Gimnázium körül.

Az ittlakunk.hu szúrta ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztere, Kásler Miklós pályázatot írt ki a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatói posztjára. A megbízás határozott időre, 2020. augusztus 16-tól 2025. augusztus 15-ig szól.

Azt nem tudni, pályázik-e a jelenlegi igazgató, Manolovitsné Erdőközi Orsolya, akinek a kinevezése ellen korábban tüntettek, megkérdőjelezték pályázata tisztaságát. Szülők, tanárok és diákok kérték a menesztését, fel is jelentették.

Feljelentették egy budai gimnázium igazgatóját, mert titkolja az alapítvány pénzügyeit
Az iskola alapítványát kizárták az 1 százalékos felajánlásokra jogosult szervezetek közül, de a Fidesz és a tankerület kiáll az igazgató mellett.

A gimnáziumban két éve a jogbiztonság követelményét, a tanulói, szülői jogok érvényesülését egyaránt sértő, tartósan fennálló visszásságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa.

székely lászló (székely lászló)
Durva ombudsmani intő a gimnáziumnak
A lázadó iskolában súlyos mulasztásokat tárt fel Székely László. Leckét adott Kásler Miklósnak és Péterfalvi Attilának.

A kormány és a Fidesz végig kiállt az igazgató mellett. Rétvári Bence államtitkár abban sem látott semmi különöset, amikor 12 pedagógus hagyta el az iskolát. A mostani igazgatói pályázatról hivatalosan a főnöke, Kásler Miklós miniszter dönt.

Kiemelt kép: Google Maps

Ajánlott videó

Olvasói sztorik