Belföld

Mészáros Lőrincék addig trükköznek, amíg nem sikerül bányát nyitni a védett területen

Mészáros Lőrinc aszerint nevezi „külszíni bányának” vagy „anyagnyerő helynek” a homokbányáit, hogy éppen mi van az útjában: a természetvédelem vagy a vízvédelmi szabályok.

– írta Szél Bernadett, aki megpróbálta kinyomozni, hogy a felcsúti milliárdos érdekeltségei milyen jogi trükkökkel próbálják kijátszani a jogi akadályokat a legújabb bányanyitási terveik elől.

Mészáros és Mészáros Kft és a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. konzorciuma 2019-ben nyerte el a megbízást a Tisza felső szakaszán épülő árapasztó tározórendszer megépítésére. Az üzlet mintegy 26 milliárd forintot hoz a cégeknek, amelyek 7 milliárd forinttal többért vállalták a munkát pályázatban szereplő a becsült árnál.

A beruházás azonban még jövedelmezőbb lehet, ha a gátépítéshez szükséges homokot a cégeknek nem kell megvásárolni, hanem maguk kitermelik. Ehhez nyitnának két bányát Tiszakórod mellett.

Csakhogy a bányanyitást nehezíti, hogy az elsőre kinézett kitermelési területen többféle környezetvédelmi törvény is korlátozza az ilyen típusú tevékenységet.

Mészáros cége olyan környéken akart homokbányákat nyitni, ami Natura2000-es és Ökológiai Hálózat magterület kategóriába tartozó térségben fekszik. A 2014 óta megkönnyített szabályok szerint a gátépítési beruházásokhoz úgy nevezett anyagnyerőhelyeket lehet nyitni. Ehhez könnyebb beszerezni a hatósági engedélyeket, csakhogy a bányászatról szóló törvény kimondja, hogy hidrogeológiai védőövezeten belül anyagnyerőhely nem engedélyezhető. A „sekély, külszíni művelésű bánya” viszont igen, úgyhogy ezzel próbálkoztak. Ehhez viszont át kellett volna minősíttetni a területet. Kezdeményezték is a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnál az Ökológiai Hálózat magterületi besorolásának felülvizsgálatát, de ez nem jött össze, az Agrárminisztérium nem volt partner a védelem megszüntetésében.

Az első körben elszenvedett kudarc nem vette el Mészárosék kedvét.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint újabb területre adtak be bányanyitási kérelmet. Az eljárás január 21-én indult.

A kiszemelt új helyszín már nem Natura2000-es területen fekszenek és nem ökológiai magterületnek, hanem pufferterületnek számít. Viszont ugyanannak a stratégiai ivóvízbázison fekszik, ami ugyanakkor nem akadálya annak, hogy sekély művelésű külszíni bányát nyissanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik