Belföld

A jogsértést már megállapította a hatóság, mégis csigatempóban folyik a nyomozás

Kamuszerződések, túlmunka egy ceglédi betegszállító cég körül, a NAV-nak mégsem volt elég két év, hogy dűlőre jusson. A munkaügyi hatóság hallgat, mint a sír.

Több mint két éve nem jutnak a hatóságok annak a vizsgálatnak a végére, amely a ceglédi kórházat kiszolgáló betegszállító cég (ennek pár éve még résztulajdonosa volt a kórház mostani főigazgatója) körül zajlik. Pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, valamint a Pest megyei munkaügyi hatóságnak nem kell a sötétben tapogatóznia:

  • Először 2017 végén jutott hozzá bőséges dokumentumhalmazhoz egy bejelentő révén a NAV arról, hogy mi zajlik a Sanamed Nonprofit Kft.-nél.
  • Az erősen jogszabálysértés-gyanús gyakorlatot lapunk cikksorozatában a nyilvánosság elé is tártuk. Dolgozóktól származó információk és hangfelvételek szerint a Sanamednél kamuszerződésekkel leplezve feketén fizették jó ideig a munkatársak nagy részét. Papíron ingyenes önkéntes segítői munkavégzésről kötöttek szerződést a munkavállalókkal ugyanarra a tevékenységre, amelyet amúgy a törvényes munkaidőkeretben fizetésért is végeznek. Papíron így átlagosan heti másfél napot ingyen ráhúztak a rendes, fizetett munkájukra. A dolgozók közül többen azt állították lapunknak, hogy valójában zsebbe fizették őket.
  • Első cikkeink után egy újabb bejelentés is érkezett, az ügyészség pedig utasította a NAV-ot, hogy folytasson nyomozást – ezt 2018 tavaszán egyesítették a 2017 végén indult nyomozással.
  • Több esetről tudunk, amikor a hatóságok kiszálltak a céghez.
  • Több olyan esetről is tudunk, amikor dolgozókat hallgattak meg a hatóságok.

Sőt, 2018 végén a munkaügyi hatóság eljutott addig, hogy azt írta a névtelenséget kérő bejelentőnek:

az önkéntes munka jogellenessége, a heti, napi törvényes munkaidő túllépése, a munkabér elszámolásával kapcsolatos jogsértések bizonyítást nyertek.

Nekünk is azt válaszolták akkor, hogy jogsértést tapasztaltak, ezért eljárást indítottak, és határozatot is hoztak –, ám azt nem árulta el a munkaügyi hatóság, hogy e határozat mit tartalmaz. Úgy hallottuk, hogy ez után utóellenőrzésre kimentek ismét a céghez, igaz, az meglehetősen furcsa körülmények között zajlott.

Ezért ez után egy évvel, 2019 decemberében rákérdeztünk a munkaügyi hatóságnál, sikerült-e végre lezárni az eljárást, szankcionálták-e a jogsértést elkövető céget, illetve hogy az utóellenőrzés mire vezetett. A Pest Megyei Kormányhivatal (ez alá tartozik az illetékes munkaügyi hatóság) azonban másfél hónap alatt sem válaszolt a megkeresésünkre, pedig több ízben is próbáltunk kapcsolatba lépni velük. Miután a többször megismételt írásbeli kérdéseinkre nem érkezett semmiféle válasz, telefonon érdeklődtünk, de a sajtóosztály nem volt hajlandó velünk beszélni. Amikor személyesen mentünk el a kormányhivatalhoz, és kértük, hogy beszélhessünk a sajtófőnökkel, az ügyfélszolgálaton levő munkatárs a fülünk hallatára hívta fel a sajtófőnököt, aki elzárkózott attól, hogy találkozzon velünk. Kértük, hogy valamely, az épületben ott levő munkatársával beszélhessünk, de erre sem biztosítottak lehetőséget. Bár január közepén az ügyfélszolgálatos munkatárson keresztül megüzenték, hogy válaszolni fognak, ezt azóta sem tették meg.

A NAV-ot is kérdeztük, mert forrásaink azt mesélték tavaly év vége felé, hogy már a sokadik sanamedes dolgozót vagy volt dolgozót hívják be, illetve kérdezik ki az adóhivatal munkatársai. A NAV válasza ezt alátámasztja, mert úgy fogalmaznak, hogy „folyamatban lévő ügyről a NAV nem hozhat nyilvánosságra részleteket.” Tehát még mindig zajlik a NAV nyomozása, ám arról semmit nem mondanak.

A céget megkerestük, de jelezték, hogy nem kívánnak válaszolni a kérdéseinkre.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik