Belföld

A kutyapárt Soros-pénzt küldött Orbánnak

A pártelnök a kerület szociális bizottsága elé viszi a szegény kormányfő ügyét.

A kormányfőnek vagyonnyilatkozata szerint nincs megtakarítása.  A Magyar Kétfarkú Kutya Párt számára kellemetlen volt, hogy Orbán Viktor ennyire szegény. Küldtek is neki 47 ezer forintnyi Soros-pénzt.

A Klubrádióban a párt elnöke elmagyarázta, hogy azért ennyit, mert ennyiből meg lehet élni Magyarországon és azért az úgynevezett Soros-bankókban, mert azt csak az illegális bevándorlás támogatására lehet fordítani, ráadásul korábban Soros György is támogatta már korábban Orbán Viktort.

Kovács Gergely közölte, tudják, hogy ez nem végleges megoldás a problémára, de szerencsés a helyzete, mert önkormányzati képviselő a XII. kerületben, ahol a miniszterelnök lakik, így a szociális bizottság elé viszi az ügyét. Az interneten 6-700 forintot ér a Soros-féle 500 forintos, így pénzük erősebb a forintnál. A bankók még azelőtt készültek, hogy a NAV jelezte volna gondja van velük – tette hozzá a pártelnök.

A XII. kerületi vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottság elnökeként fontosnak tartja, hogy az elmúlt öt év nyilatkozatai nyilvánosak, összehasonlíthatóak legyenek, de még fontosabbnak, hogy egy-egy hetet eltölthessen a képviselők lakásán, és személyesen tudja megvizsgálni beszámolóik valóságtartalmát.

Megváltoztunk, ez már nem csak egy viccpárt
Ellenzékről, parlamentről és az önképükről is beszélgettünk a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két legismertebb arcával, Ferencváros alpolgármesterével, Döme Zsuzsával és a hegyvidéki önkormányzat képviselőjével, a párt vezetőjével, Kovács Gergellyel, akik történetesen egy párt alkotnak.

 

Kiemelt kép: Magyar Kétfarkú Kutya Párt /Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik