A kormány legnagyobb foglalkoztatási és szociális programja a közmunkaprogram. Azzal növelnék a foglalkoztatást, csökkentenék a szociális segélyre szorulók számát. A Policy Agenda szerint a rendszer pazarló, bár a program megítélését alapvetően nehezíti, hogy nincsenek megbízható számok, valójában a kormánynak sincsenek pontos információi az általa foglalkoztatottakról.
47 ezer az embernek
A számokból az mindenesetre kiderül, hogy tavaly egy közmunkás átlagosan három hónapig kapott a közmunkáért 47 ezer forintot, majd kilenc hónapon keresztül foglalkoztatást helyettesítő támogatásként 22 800 forintot. Ez átlagosan havonta 28 850 forintot jelent.
68 ezer a rendszernek
A kutató cég szerint a közmunka az államnak sem éri meg. Tavaly mintegy 130 milliárd forintot költöttek el közfoglalkoztatás címén. Ez egy foglalkoztatottra vetítve 115 ezer forint havonta, vagyis 68 ezer forint ment a rendszer működtetésére, adókra és járulékokra.
Ez az év sem lesz jobb
Idén több pénzt költhető a közfoglalkoztatásra. A 154 milliárd forintból kell ugyanakkor fedezni az 5,1 százalékkal megemelt közfoglalkoztatási bért. Amennyiben marad a pazarló rendszer, akkor 2013-ban a megemelt forrásokkal együtt is csak 15 ezer fővel lesz képes emelni a kormány a közfoglalkoztatottak létszámát 2012-höz képest.
Fotó: Neményi Márton
Mivel a költségvetés helyzete nem teszi lehetővé, hogy a közfoglalkoztatottak bére elérje a minimálbért, ezért a későbbiekben sem várható jelentősebb változtatás. „Ezért vagy kevesebb közfoglalkoztatottat szabad csak a rendszerbe beengedni, vagy el kell rugaszkodni attól a mai elvtől, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék” – írja a Policy Agenda.
Csak a közfoglalkoztatás szépítette a statisztikát
Főleg a közfoglalkoztatás miatt növekedett ősszel a foglalkoztatottak száma az előző évihez képest. A munkanélküliek száma viszont ismét nőtt. Nem változott az sem, hogy átlag másfél évbe telik, mire valaki munkát talál.
Tavaly szeptember és november között 3 millió 925 ezer embert foglalkoztattak Magyarországon, ami 55 ezer fővel (1,4%-kal) több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult. A növekedésben elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott szerepet – írta a minap a KSH. Hogy mennyiben, azt nem közlik.
A munkanélküliek fele egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,5 hónap volt. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása szerint tavaly novemberben 536 ezer munkanélküli volt, 1,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.