Belföld

Nemzetbiztonsági kockázat miatt rúghatták ki a Honvédkórház orvosigazgatóját

A 444 Röntgen blogjának értesülései szerint kirúgták dr. Jákó Kingát, a Honvédkórház októberben kinevezett orvosigazgatóját. A menesztésről az intézmény főparancsnoka, Kun Szabó István egykori hadisírgondozó, gépészmérnök, haditechnikai menedzser rendelkezett.

A pénteki vezetői értekezleten azzal indokolták a döntést, hogy

az orvosigazgatót nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették. A főparancsnok erről csütörtöki minisztériumi látogatása során szerezhetett tudomást. 

Jákó korábban a Semmelweis Egyetem orvosszakmai, finanszírozási és minőségbiztosítási igazgatója volt, majd innen nyolc év után, 2014-ben az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatói székében landol, ahonnan 2016-ban távozni kényszerül. Innen kerül 2019 őszén a Honvédkórház orvosigazgatói pozíciójába, ahonnan most a jelek szerint távoznia kell.

A szakblog szerint Jákó Kinga fellelhető önéletrajza meglehetősen sekélyes, hiszen a fent már idézett Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap Működési Nyilvántartója szerint ezen a néven nem is található meg egészségügyi dolgozóként. Azonban férjezett nevén már igen, és az adatlap szerint nincsen semmiféle szakvizsgája, sőt az általános orvosi működési engedélye is már 2008-ban lejárt. Helyét ideiglenes jelleggel ismét a fogorvos végzettségű Muzsay ildikó veheti át, míg nem találnak megfelelő végzettséggel és tudományos fokozattal rendelkező orvosigazgatót.

Kiemelt kép: MTI/MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik