Belföld

Két orvost és egy ápolót gyanúsítottak meg a Honvédkórházban elhunyt asszony halála miatt

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a közösségi oldalán tette közzé még tavaly decemberben, hogy egy középkorú nőt folyamatos görcsökkel, 200-as vérnyomással vitt be a lánya a Honvédkórház sürgősségijére. A nőt átküldték a Podmaniczky utcai telephelyre, ahonnan pár óra várakozás után visszaküldték azzal az indokkal, hogy a szükséges ultrahangvizsgálatot nem tudják elvégezni.

Ezt követően a Róbert Károly körúton elvégezték az asszony vizsgálatát, és további CT vizsgálat céljából a Dózsa György úti telephelyre szállították, ahol érszűkület miatti bélelhalást diagnosztizáltak nála. A nő műtétjére másnap este került sor, de az életét már nem tudták megmenteni.

Tényi István bejelentést tett a BRFK-n a történtek után foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt. A bejelentése pedig nem maradt következmények nélkül. A BRFK ugyanis büntetőeljárást indított az ügyben a Sebészeti Osztály egyik  ápolója és két doktor ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. Mivel az egyik orvos szerződéses katona, ezért a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja le az eljárást.

Címkék: honvédkórház

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.