Belföld

Ezért ölte meg az apját a 15 éves orgoványi fiú

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés miatt indítványozta a letartóztatását annak a 15 éves orgoványi fiúnak, aki január 25-én hajnalban egy családi veszekedés során halálra szurkálta az apját Orgoványon.

A megalapozott gyanú szerint a gyermekotthonból szökött 15 éves fiú január 24-én délután megjelent a szülei orgoványi tanyáján. Késő este az egész család italozott, aminek során az éjjeli órákban a fiú szülei összevesztek és bántalmazták egymást. A fiatalkorú emiatt távozni akart, de a szoba ajtajánál az apja a karjánál fogva visszarántotta. Dulakodni kezdtek és a földre kerültek, majd a fiú meglátott a földön egy konyhakést, amivel még a földön többször hátba, illetve egyszer fejen szúrta az apját. A szúrások következtében a férfi a helyszínen meghalt, a rendőrséget a fiú értesítette telefonon.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az apját megkéselő fiút 2020. január 25-én hajnalban őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntette miatt, majd kezdeményezték a letartóztatását. A fiú beismerte a tettét.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta a fiatal letartóztatását, ugyanis a terhére rótt bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettsége miatt tartani kell attól, hogy a magyarországi kötődéssel nem rendelkező, román állampolgárságú fiatalkorú a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Megalapozottan feltehető ezen kívül az is, hogy a fiatalkorú gyanúsított az eljárás résztvevőinek a befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítást.

A főügyészség indítványáról a Kecskeméti Járásbíróság még a mai nap dönteni fog.

Frissítünk!

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a fiatal letartóztatását. Közleményükben azt írják, hogy a járásbíróság a magas büntetési tétellel fenyegetett, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével gyanúsított fiatalkorú letartóztatását a jelenléte biztosítása érdekében rendelte el, mivel esetében a szökés és elrejtőzés veszélye fennáll, különös tekintettel arra, hogy a gyermekotthonból is több alkalommal elszökött már.

A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, míg ellene a gyanúsított törvényes képviselője még három napig fellebbezést jelenthet be, így a végzés nem vált véglegessé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik