Belföld

Emberkísérlet, amit a Fidesz az oktatással tesz

A PDSZ elnöke szerint a rendszerváltás óta most a legrosszabb a helyzet.

A Klubrádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke arról beszélt, hogy az új Nemzeti alaptanterv (NAT) körül teljes a káosz, a titkolózás. Szűcs Tamás felidézte, hogy a kormányzat decemberben arról beszélt, hogy még nem lesz új NAT, miközben 2017 óta minden arról szólt, hogy lesz.

A jelenlegi információk szerint most éppen „a rendszerváltás óta legkorszerűtlenebb”, 2013-as NAT-ot módosítják. Kerettanterveket is kiadnak, amiről korábban nem volt szó.

2017-től 100 tagú titkos csapat dolgozott a NAT-on, 2018 szeptemberében meg is jelent egy anyag, amit nem bocsátottak vitára, véleményezni lehetett. Aztán újabb titkos csapat dolgozott tovább. A szakmai viták miatt többen kiléptek, kiszorultak, mert korszerűbb oktatást akartak, a nevesebb szakemberek helyét a „nevük senki” típusú figurák vették át – tette hozzá.

Szűcs Tamás szerint jelenleg minden idők legtitkosabb, ebből adódóan legbotrányosabb NAT-ja, kerettanterve készül, hiszen éppen az érintetteket nem vonják be a munkába. Kormánypárti információk ugyan vannak arról, hogy megújul a tantárgyi struktúra, a pedagógiai módszertan, de hogy miként, nem tudni.

Az elnök – cáfolva a szaktárca korábbi állítását a szakmai és társadalmi egyeztetésről – azt mondta, botrányos, de a legújabb módosításokról kapott nyomtatott anyagról nemhogy vita nem volt, de még csak nem is véleményezte a szakma. Szerinte a kormány kísérleti alanyként kezeli az oktatás szereplőit, ahelyett, hogy partnernek tekintené őket.

Most az a játék folyik, hogy vedd be a tablettát, aztán vagy meggyógyulsz, illetve okosabb leszel tőle, vagy felfordulsz

– fogalmazott.

Szerinte az Emmi primitíven, brutálisan reagál felvetésekre, de már megszokták, hogy nagyon alacsony szinten válaszol érdemi vita helyett. Ennek tudta be, hogy a tárca korábban az ellenzék előretolt helyőrségének nevezte a szakszervezetet. Mint mondta: a PDSZ-t 2010 előtt éppen Fidesz-közeliként tartották számon.

A második Orbán-kormány óta azonban nagyon rosszak a tapasztalataik,

a rendszerváltás utáni legrosszabb, és abszurd módon működő oktatásirányítást kapta az ország.

És ez nemcsak a NAT, hanem a szakképzés, a pedagógusok illetménye vagy az óvodai helyzet ellehetetlenülése miatt is igaz. Ezért a PDSZ ezekben az ügyekben is aktivizálódni fog – ígérte.

Új tantárgyat vezetnek be szeptemberben, Aga­tha Christie is helyet kap a Nemzeti alaptantervben
Legfeljebb 34 órája lehet majd a diá­koknak még a középiskola legfelső évfolyamán is.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik