Belföld

Hatmillió forintért kutatta ki a fideszes politikus cége, hogy a parkokba pihenni járnak az emberek

A parklátogatások céljaként a kimagasló többség (84 százalék) a sétálást, pihenést jelölte meg, a következő leggyakrabban említett látogatási cél a másokkal való találkozás és rendezvényre járás (23-23) százalék.

Többek közt ez olvasható a Népszava birtokába jutott tanulmánynak a vezetői összefoglalójában, amelyért hatmillió forintot fizetett ki Budapest előző, fideszes vezetése idején az önkormányzati tulajdonú Főkert Zrt. egy fideszes politikus cégének, aki nem más, mint a budaörsi Fidesz volt elnöke, Nagy Sándor András.

Az értékelésben szerepel az is, hogy

a parklátogatók 12 százaléka sportolni jár a parkokba. Futnak (64 százalék), kerékpároznak (39 százalék), labdajátékokat játszanak (13 százalék) és tornáznak (12 százalék).

Érdekességként említik benne, hogy jógázni inkább a Vérmezőn és a Városmajorban szoktak az emberek.

A tanulmány összegzése azt követően jutott a Népszava birtokába, hogy Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes még vasárnap közzétett a Facebookon egy fotót egy számla másolatáról.

A lap megjegyzi, az erősen kérdéses, megértek-e ennyi pénzt az írások, amelyek jobbára evidenciákat rögzítenek.

Tüttő Kata a Népszavának azt mondta, a felmérésről készült szerződések, számlák is a Főkert felügyelőbizottsága elé kerülnek.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik