Belföld

A budaörsi Fidesz korábbi elnöke mérte fel a budapestiek parkhasználati szokásait

Az előző budapesti városvezetés szerződéseiről írt Facebook-posztot vasárnap Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, amelyből kiderült, hogy a budaörsi Fidesz korábbi elnökének, Nagy Sándor Andrásnak most már felszámolás alatt álló cége, az Axilior Kft. is megbízást kapott a Főkerttől. A számlán „Kutatás, felmérés” szerepel bruttó 3,9 millió forint értékben, és Tüttő ezt írta mellé

a kedvencem mégis a Főkert által befogadott számla, amit a poszt illusztrálására használtam. Na ebből a számlából született minden évben több is. A nyilvántartás alapján nettó 6 millióról minden évben. Ezeket a fidesz akkori budaörsi elnökének cége állította ki ( kézzel! óriási 😂) , elvileg a budapestiek parkhasználati szokásait vizsgálta.

Az Index kereste a fideszes politikust, de cikkük megjelenéséig nem érték el.

A főpolgármester-helyettes írt arról is, hogy hiába várták, hogy év végéig elkészüljön az a 11 milliós tanulmány, amit még Tarlós István idején rendeltek és az FKF indonéziai terjeszkedését vizsgálta volna. Az viszont kiderült, hogy ugyancsak az FKF úgy kötött szerződést egy, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó céggel 20 ezer tonna pernye szállítására, hogy a cégnek erre nem volt engedélye – írta Tüttő Kata.

A közbeszerzési döntőbizottság ugyanakkor december 31-én elkaszálta a budapesti gyógyfürdők október 10-én indított, 200 millió forintos médiavásárlási közbeszerzését, mert úgy adták meg az értékelési szempontokat, hogy minél drágább ajánlatot adott valaki, annál több pontot kapott.

Ez a bejegyzés olyan, mint az utószilveszteri bólé: van benne minden amitől az ember a fejét fogja, már aznap este. Jól…

Közzétette: Tüttő Kata – 2020. január 5., vasárnap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik