A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Facebook-oldalán azt írta, hogy cukorral és étolajjal kereskedett az a Pest megyében működő bűnszervezet, amit a napokban az EUROPOL, az EUROJUST, illetve a szlovák és cseh hatóságok támogatásával számoltak fel. A négy nő által szervezett, irányított cégháló az áfaszabályok kijátszásával csaknem egymilliárd forint adót csalt el.
A bűnszervezet cégei különböző élelmiszeripari termékeket, főleg cukrot, étolajat szereztek be az EU-ból, de továbbértékesítéskor nem fizettek áfát, az importárut így jóval a piaci ár alatt adták el, nagy hátrányt okozva tisztességes versenytársaiknak.
A nagyszabású nemzetközi akcióban a pénzügyi nyomozók itthon húsz helyszínen tartottak kutatásokat, külföldön hét helyszínre vonultak ki.
https://www.facebook.com/NAVprofil/videos/1062816594061156/?t=7
Az egymilliárdos csalás megtérítésére nagy értékű autókat, több millió forintot foglaltak le. A NAV hat bankszámlát zárolt. A pénzügyi nyomozók hat embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként.
Egyikük otthonában a lefoglalt bizonyítékok mellett kész állatkert fogadta a NAV munkatársait. Több mint negyven kígyó, leguánok, gekkók, teknősök, madárpókok és tengerimalacok nehezítették a kutatást.
A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a Pécsi Járásbíróság egy gyanúsított letartóztatását rendelte el. A szervezet irányítói akár húsz évet is kaphatnak.