Ismerkedjünk meg először a részletes „tényállással”, vagyis azzal a történettel, amely a kúriai döntés alapjául szolgált. A vádlott két középiskolai osztálytársának és még két ismerősének – valamennyien kiskorúak voltak – a Messengeren azt üzente, illetve személyesen azt mondta, hogy a gimnáziumban több gyereket lelő, majd öngyilkos lesz. Olyanokat írt az üzenetében, hogy
meséltem neked az emberölési vágyaimról?
Illetve:
egy fiú és egy lány tömeggyilkosságot követ el együtt, és a végén lelövik magukat, és ismernél engem, tök jó lenne, nem?
Az egyik osztálytársa megkérdezte: „miért jó nektek, hogy megöltök más embereket?” A válasz erre az volt: „mert élveznénk, meg érdekelne”. Elküldött egy amatőr videót is egy korábbi floridai iskolai lövöldözésről, azzal a szöveggel, hogy az felkeltette benne a korábban már érzett ölési vágyat. Küldött egy linket is egy sorozatlövő gépkarabély fotójáról, de azt is közölte, hogy nincs gépfegyvere. Aztán azt írta: majd hozzátette, hogy a társát azért nem nevezi meg, hogy a barátja ne tudja „meglékelni a tervet.”
Nem vitás, ez elég rémisztően hangzik. Az érintettek is megijedtek, és mert tudták, hogy a levél írója pszichiátriai kezelés alatt áll, attól tartottak, akár be is válthatja a fenyegetését. Mind az iskolában, mind a hatóságoknál bejelentették a történteket. Az egyik osztálytárs annyira megrémült, hogy egy ideig be sem mert menni az iskolába.
A Kúria döntésének – mint minden ítéletnek – van egy úgynevezett „rendelkező része”, illetve egy ahhoz fűzött indokolása. A rendelkező rész így szól: „A bűncselekmény elkövetésére irányuló szándék felhívás nélküli kinyilvánítása is alkalmas lehet bűncselekmény megállapítására.”
A „felhívás nélküli kinyilvánítás” megfogalmazás igényel egy kis jogtörténeti magyarázatot. Ne ijedjenek meg, nem megyünk vissza az 1878-ban hatályos Csemegi-kódexnél régebbre. A Csemegi Károly által összeállított és még ma is példaértékű büntető törvénykönyv nem határozta meg az előkészület fogalmát, azt a bírói gyakorlat alakította ki. Egy bűncselekménynek ugyanis különböző stádiumai vannak. Amíg egy bűntett szándéka éppen csak megfogalmazódik valakinek az agyában, annak semmilyen büntetőjogi következménye nincs. Pusztán a gondolattal a jognak nincs dolga, mindenki azt gondol, amit akar.
A büntetőjog akkor lép a képbe, amikor valaki már előkészít egy bűncselekményt, és ezt az előkészületet a btk. kifejezetten büntetni rendeli. Az előkészület odáig tart, amíg magát a bűntettet még nem kezdik el, de a megvalósításához szükséges körülményeket már biztosítják. Ha már bele is kezdenek egy bűntettbe, de azt nem fejezik be, az kísérletnek számít, ha véghez is viszik, az már befejezett bűntett.
Visszatérve a jogtörténethez: idővel a büntetőtörvények már definiálták az előkészület fogalmát is, igaz, nem mindig egyformán. A tettekben megnyilvánuló előkészületi magatartások köre nem sokat változott.
Az előkészületnek azonban vannak olyan esetei, amelyek csak verbálisan, azaz szóban hangzanak el. A ma hatályos törvény erről így rendelkezik: „Előkészület miatt büntetendő, aki (…) az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik.” Korábban azt is tartalmazta a jogszabály, hogyha az illető „felhívás folytán vállalkozik”. Ám ez a tagmondat 1961 óta nem szerepel az előkészület fogalmában. Hogy miért nem, arra soha egyik btk. miniszteri indokolása sem adott magyarázatot.
A Kúria a mostani változtatást azzal magyarázza, hogy a jogalkotó szerint egyedül is lehet vállalkozni. Érveléséhez segítségül hívta a Magyar Nyelv Értelmező Szótárát és a Wiki-Szótár.hu-t is. Ezek szerint a vállalkozik azt jelenti, hogy valaki „elszánja, eltökéli magát valamire, meg azt, hogy „olyan dologba fog, mely erőfeszítést, bátorságot igényel.” De ha a szavak értelmét elemezzük, érdemes a vállalkozás szó szinonimáit is megnézni, mert az egyúttal azt is jelenti: „többedmagával fölteszi, hogy valami rendkívülit fog tenni”.
De hagyjuk is a szótárakat, térjünk vissza a Kúria döntésére, annak is a már idézett rendelkező részére: „Bűncselekmény elkövetésére irányuló szándék felhívás nélküli kinyilvánítása is alkalmas lehet bűncselekmény megállapítására.” Ezzel akár egyet is lehetne érteni, ha a döntés indokolása – a konkrét ügy kapcsán – nem az emberölés előkészületére hegyezte volna ki a mondandóját.
Azt elfogadom, hogy az egyoldalú fenyegetés – mert itt szerintem az történt – megvalósíthat bűncselekményt. Vannak ugyanis olyan bűntettek, amelyek már a puszta fenyegetéssel megvalósulnak. Ilyen például a zaklatás vétsége, a terrorcselekmény elkövetésével vagy a közveszéllyel fenyegetés bűntette. Ezek már a puszta fenyegetéssel befejezett bűncselekményekké válnak.
Az „emberöléssel fenyegetést” azonban nem ismeri a büntető törvénykönyv. Azt viszont meghatározza, hogy a fenyegetés „súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.”
Igen, valóban el lehet követni puszta fenyegetéssel is bűncselekményt. De nem mindegy, hogy milyet. Jelen esetben szerintem a vádlott nem az emberölés előkészületét, hanem a zaklatás vétségének súlyosabban minősülő, ámde befejezett bűncselekményét követte el. „Aki azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Azt gondolom, ez a minősítés felel meg nemcsak a törvénynek, hanem a józan észnek is.
