Belföld

Napokig bujkált meztelenül élettársa elől egy nő Kaposvárnál az erdőben

Sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy büntetett előéletű, 27 éves férfi ellen, aki durván bántalmazta, majd meztelenül kizárta a lakhelyükből élettársát – tudatta Horváth Szilárd főügyész csütörtökön MTI-vel.
Korábban a témában:

A közlemény szerint a vádlott és a fiatal sértett 2018 októberében ismerkedett meg. Miután kapcsolatuk komolyra fordult, a nő feladta egyetemi tanulmányait, munkáját, és idén áprilisban végleg a férfihoz költözött Kaposvár külterületére, egy félig földbe vájt, komfort nélküli helyiségbe.

A rendszeresen kábítószert fogyasztó férfi munkát nem vállalt, a nő spórolt pénzéből éltek májusig, amikor a férfi közölte a sértettel, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal.

A nő kezeit megkötözte, összeverte őt, cigarettacsikket nyomott el a combján, majd hajnalban ruhátlanul kihúzta az épület elé, és újabb bántalmazás után sorsára hagyta.

A sértett a 8 napon túl gyógyuló sérüléseivel napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget.

A lelkileg is megviselt sértettet a történtek után hetekig kórházban ápolták pszichés állapota miatt.

Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott a letartóztatásban lévő vádlottal szemben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.