Nagyvilág

Brăilai terrormerénylet: hét percért 30 év 

Rekord börtönbüntetésre ítélték az ámokfutót.

Első fokon 30 év börtönre ítélte a brăilai törvényszék azt a 21 éves férfit, aki tavaly novemberben, emberölési szándékkal tíz embert  – köztük két kiskorút – megsebesített a Duna-parti városban. A Maszol.ro szerint csak a szerencsén múlt, hogy Marius Valentin Parfenie ámokfutásának nem voltak halálos áldozatai.

A fiatalember először megkéselt egy nőt Brăilán, majd autóba ült, a város körgyűrűjén elgázolt két embert, majd egy bevásárlóközpont bejáratánál hét embert, köztük egy 11 és egy 13 éves gyereket, ütött el. Ámokfutása csak hét percig tartott, amikor civil járókelők ártalmatlanná tették, azt kiabálta:

ebben az országban vérnek kell folynia, terrorista vagyok.

Naplójában arról írt, hogy minél több román embert meg akar ölni, mert nem illeszkednek az emberi minőségről alkotott elképzeléseibe. A nyomozást irányító ügyész szerint a férfi beszámítható volt tette elkövetésekor, nem állt kábítószer hatása alatt, véralkoholszintje ugyanakkor 1,25 ezrelék volt.

Tettei azért kezelték terrorcselekményként, mert előre kigondolt terv alapján cselekedett, szándékát papírra vetette az ámokfutását megelőző napon. A Transindex szerint Marius Valentin Parfenie terve az volt, hogy minél több embert megöl, majd öngyilkos lesz. Ügyében a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség az ügyészségi eljárástól független vizsgálatot indított a terrorizmus megelőzéséről és visszaszorításáról szóló törvény alapján.

A fiatalembert 2017-ben hat hónapra nevelő célzatú felügyelet alá helyezte Brăila bírósága erőszakos cselekedetek miatt, amelyeket még kiskorúként, 2015-ben követett el. Akkor apjával együtt vasrúddal vertek meg egy férfit, aki súlyos sérülésekkel került a kórházba. Az apját emiatt 8 hónap szabadságvesztésre ítélték.

Végül emberölési kísérlettel, rablással, ittas vezetéssel, cserbenhagyásos gázolással és a közrendháborítással vádolták meg. A halmozott bűncselekményekért összesen 33 év börtönt szabtak ki rá, de végül a btk. szerint kiszabható maximális, 30 év szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet megfellebbezhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik