Tudjátok gyerekek, ha egy magas állami tisztséget viselő bácsi anyagi ellenszolgáltatás nélkül elfogad egy svédországi rénszarvasvadászatot egy üzletemberbácsitól, aki megrendelésekre, súlyos százmilliókra tesz szert ugyanattól az államtól – ott nincs helye hezitálásnak, egyéb tényezők, enyhítő körülmények mérlegelésének: az bizony szépen kifejlődött megvesztegetés. Semjén Zsolt bácsi talán már el is felejtette a kínos intermezzót, amely szerinte cseppet sem kínos, hiszen jó szokás vadászkörökben az efféle vendégeskedés.
Én meg épp azért horgonyzok le újra és újra a múltbéli esetnél, mert nyilvánvalóságával mintapéldánya a megvesztegetésnek. Lám, Orbán Viktor is szeret a KDNP közelében horgonyt vetni, mivel akkor a moráltól sem sodródik messze, Semjén védnökségével pedig milliárdokat áldoznak a vadászati-világkiállításra, ami jelzi: nagy becsben tartott politikus söpörte be minden különösebb skrupulus nélkül a hála ilyetén megnyilvánulását.
A korrupciónak ez az iskolapéldája nem ütött ki semmiféle biztosítékot, az eseten oly magától értetődő természetességgel masíroztak át a szüleitek, annyira nem hagyott nyomot a szereplők pedigréjén, szeretett hazánk uram-bátyám viszonyain, hogy nehéz rajta napirendre térni.
A svéd túra csupán az olthatatlan vadászszenvedély és az ezt delikát módon kielégítő szívesség metszéspontja, a projektet megtestesítő személyek esendő emberek, híján a nagy képzelőerőnek. Szüleitek ennek kapcsán talán csak azt vették számba, mennyi figyelmesség keretezi az ő életüket, hányszor köszönhetnek valamiféle jótéteményt ismerősnek, barátnak, rokonnak. Persze, előfordulhat, hogy néhány bogaras édesapa képes különbséget tenni a protekció és a panama között, a pult alól kapott bélszín és a rénszarvas elejtése, ugye, nem egy súlycsoport, de végül is ne igyon bort, aki vizet prédikál.
Komoly és vicces mutyik sokasága kering otthonok, kocsmák falai között, de még annak sincs különösebb visszhangja, ha ezek a maguk képtelenségeivel bekéredzkednek a nagyobb nyilvánosságba, mint a kormányzat jolly jokere, Kósa Lajos esete a milliárdos örökségre váró nénivel, vagy Lázár János a kiskorú gyerekre íratott luxuslakással, és itt vannak még a munka nélkül kiszámlázott tíz- és százmilliók. Tudjátok gyerekek, vannak, akik abban a hiedelemben élnek, hogy tanítványok csak az iskolákban vannak, holott tanulóvá válhat egy egész ország is. Akad vidék, amelyik szigorú normákhoz igyekszik igazodni, de ha fentről a minta más, hamar megbillen az élelmesség, az ügyesség jelentéstartalma, elvész mindennemű összehasonlítási alap, kiszámíthatatlanná válnak a következmények, megállíthatatlanul roncsolódnak az erkölcsi szövetek. Súlyos esetben reparálhatatlanok valamiféle megrendítő trauma, katarzis nélkül.
Mindettől függetlenül egy ilyen osztályfőnöki óra arra azért jó volna, hogy figyelmeztessen. Fedezzétek fel ti magatok a mindennapi protekció és a méretes korrupció közti differenciát, ne nyugtathassa magát senki a kettő összemosásával, és otthon se válhasson ütközőzónává a különbségtétel érzékeny megtétele. És kedves gyerekek, eszetekbe ne jusson arra hivatkozni, hogy kevés hely van a világon, ahol egy ilyen északi napnál is világosabb botrány elsimítható, felejthető, sőt, még morális koccanásként sem kap osztályfőnöki intőt – mert ez messze nem a nemzeti önazonosság, a szuverenitás jelképe, ezen esetekben nyugodt szívvel használhatók a „szolgaian átvett klisék”.
Lassacskán alkalmazhatók a hatalom bombasztikus kifejezései: menekültek aknamunkája nélkül, kizárólag magunk miatt is veszélyben van civilizációnk, kereszténységünk. Szívem szerint most dolgozatot íratnék veletek a körülöttetek tapasztalt jelenségek családi közösségeket érintő lehetséges konzekvenciáiról, de sajnos nem tehetem. Ez volt ugyanis az utolsó órám veletek, kedves gyerekek, mert kirostálódtam én is, mint az a szerencsétlen, utolsó útját helikopterrel megtevő rénszarvas.
