Belföld

Katonai és testi épség elleni bűncselekmények miatt nyomoznak a megvert ezredesnő ügyében

Katonai büntetőeljárás folyik az Országos Rendőr-főkapitányság tábornoka ellen tett feljelentés ügyében. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint katonai és testi épség elleni bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást.

A közleményből kiderül, hogy a felettesét feljelentő nő augusztus 6-án tájékoztatta a történtekről az országos rendőrfőkapitányt. A Központi Nyomozó Főügyészség pedig két nappal később el is rendelte a nyomozást alárendelt megsértésének vétsége és más bűncselekmény miatt.  Az ezredesnő feljelentése augusztus 26-án érkezett meg a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségre, ezt egyesítették a Központi Nyomozó Főügyészségen már folyamatban lévő nyomozás irataival.

A közleményből az is kiderül, hogy az ügyészség már kétszer is kihallgatta tanúként az ezredesnőt, az általa megjelölt bizonyítási eszközök beszerzése és azok eredményének értékelése pedig folyamatosan zajlik.

A nyomozásban hat további személy tanúkénti kihallgatására és adatkérésekre került sor, orvosi iratok és hanganyagok beszerzése történt meg. A feljelentett tábornokot sem tanúként, sem pedig gyanúsítottként nem hallgatták még ki.

A Népszavának a nő korábban arról beszélt, hogy a férfi házassági ígéretet tett neki, de nem tartotta be a szavát. A nőnek egy idő után elege lett a szeretői státuszból, és bejelentette a szakítást. Elmondása szerint a férfi nem volt hajlandó elfogadni, hogy véget ért a kapcsolatuk. Ezért hónapokon keresztül zaklatta, fenyegette. Kisebb fizikai inzultusok korábban is előfordultak, de július 30-án már fájdalmas és látható nyomai maradtak a tettlegességnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik