Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő érdekes dolgokat talált Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető körül. A képviselő a „párt ökleként” emlegeti Kocsist, akinek szerinte anyagi oka is fűződik a lojalitáshoz. Hadházy két esetet ismertet, ami a Fidesz frakcióvezetőjének, illetve családjának anyagi helyzetét mutatja be.
Szerinte a cifrább történet az, ahogyan a kormánypárti politikus hozzájutott egy százmilliós értéket képviselő családi házhoz a józsefvárosi Tisztviselőtelepen, amit szerinte részben hatósági eszközökkel szereztek meg a korábbi tulajdonostól.
Az eredetileg az 1920-as években épült ház többségi tulajdonosa egy idős házaspár volt, akiket 2016-ban arra kötelezett a VIII. kerületi önkormányzat – ekkor Kocsis Máté volt a polgármester –, hogy újítsák fel a rossz állapotban lévő tetőt. Azt is hozzátették, hogy ha nem teszik meg a tulajdonosok, az önkormányzat maga intézkedik és bírságot szab ki. Azonban Hadházy beszámolója szerint a házaspárnak erre nem volt pénze, így az eladás mellett döntöttek.
Ekkor jött az első csavar a történetben, ugyanis be is futott egy vételi ajánlat, méghozzá Kocsis Máté édesanyjától. Hadházy úgy tudja, hogy személyesen a polgármester ment el megnézni a házat. Az üzletet nyélbe is ütötték, körülbelül 45 millió forintért Kocsis édesanyja lett a tulajdonos. A független képviselő hozzáteszi, hogy a történethez az is hozzátartozik, hogy a tulajdonosok részéről korábban is volt eladási szándék, régebb óta hirdették a házat, de megfelelő ajánlat híján nem adták azt el. Azonban az önkormányzati határozat miatt kényszerhelyzetbe kerülhettek.
Ezután – bár a Tisztviselőtelep településképi védelem alatt áll – a régi épületet teljes egészében elbontották és egy hasonló stílusú, de nagyobb házat húztak fel a telekre, amit szintén a VIII. kerületi polgármesteri hivatalnak kellett engedélyeznie. A Hadházy által közzétett képeken látszik, hogy az ablakok magasabban vannak a Google Street View oldalán látható eredeti állapotokhoz képest, így az alsó, pinceszint is teljes értékű lett, illetve a tetőteret is beépítették. Az eredetileg az udvaron levő körülbelül 80 négyzetméteres műhelyt elbontották, ennyivel megnövelték az épület alapterületét. A háromszintes épület területét így jelentősen megnövelték, az több száz négyzetméter lehet.
Hadházy hozzátette, mindehhez édesanyján keresztül jutott, hiszen polgármesteri fizetéséből nem tudta volna igazolni, honnan volt erre pénze. Aztán idén januárban „csere” útján a ház felét hivatalosan is megkapta édesanyjától. Így lett résztulajdonos, bár a földhivatali és a cégjegyzék adatok szerint már tavaly év vége óta ez volt Kocsis lakcíme. A földhivatali nyilvántartásból az is kiderül, hogy a frissen „cserélt” ingatlan másik felét édesanyja Kocsis gyermekeinek nevére próbálta íratni, de ezt a földhivatal valamilyen okból megtagadta.
A Fidesz frakcióvezetőjével összefüggő másik érdekes történet, hogy Kocsis anyósa amellett, hogy fideszes önkormányzati képviselő Pesterzsébeten már 2014 óta, a vagyonbevallása szerint hivatalosan egy fideszes országgyűlési képviselő személyi asszisztense is havi 250-370 ezerért. Ezt a pénzt az országgyűlés Fidesz frakciójától kapja, az összeg évente változik, ezt vagyonnyilatkozataiból lehet látni.
Hadházy szerint ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a Fideszben központosítva van a képviselői asszisztensek alkalmazása, így mindenkinek – közel ötszáz embernek – a frakcióvezető a munkaadója. Ez azt is jelenti, hogy amióta Kocsis Máté frakcióvezető (2018 május), ő alkalmazza a felesége édesanyját.
Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd