Belföld

Köves Slomó leszerződött Semjén Zsolttal: friss megállapodás az EMIH és a kormány közt

Átfogó megállapodást kötött a kormány az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel – írja az MTI. A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija írta alá hétfőn Budapesten, a Karmelita kolostorban.

Korábban számos cikk szólt arról, hogy a Köves Slomó vezette EMIH milyen arányban kapott milliárdos közpénztámogatást már eddig is az Orbán-kormánytól. Mindeközben tavaly Köves Slomó nyíltan kiállt a kampányban a kormánypárti jelölt mellett, igaz, utóbb elismerte, hogy ez hiba volt.

Köves Slomó a KDNP-s Hollik István mellett kampányol
Az még hagyján, de egészen kiválóan sikerült a politikus hajbeültetése.

A Karmelita kolostorban Semjén Zsolt kiemelte, a magyar állam két dolgot ismer el a szerződés megkötésével: a hagyományait őrző zsidóság történelmi tradícióit, illetve azt a jelenlegi és jövőbeni szolgálatot, amelyet az EMIH a magyarországi zsidó közösség reneszánszáért tesz. Semjén hangsúlyozta, Magyarországon mind a három zsidó irányzatot – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz), a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközséget (MAOIH) és az EMIH-et – a legmagasabb fokon elismerik, de a megbecsülés „következő, anyagi és szimbolikus értelemben is legmagasabb” foka, amikor a kormány az adott felekezettel külön szerződést is köt.

A Mazsihisszel még az első Orbán-kormány idején megállapodtak, és azt a szerződést aláírta a MAOIH akkori vezetője is, az EMIH-hel kötött megállapodással pedig a magyarországi zsidóság teljességét elismerik.

Kiemelt kép: Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az izraeli The Revivo Project hanuka alkalmából tartott ünnepi koncertjén a Bálna Budapestben 2018. december 5-én. MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik