Belföld

Köves Slomó szerint lehet, hogy hiba volt Hollik István mellett kampányolni

A KDNP-s Hollik István mellett kampányol Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője. Hollik szórólapján Köves úgy vélekedik: a zsidó kulturális- és hitélet megújulásának folytatásához, valamint a zsidó hitközség nyugalmának és biztonságának megőrzéséhez szükség van segítő társakra, Hollik személyében pedig garanciát lát arra, hogy minden szükséges segítséget megkapjanak.

A zsido.com megkérdezte Köves Slomót, miért érezte szükségesnek, hogy Hollik István mellé álljon?

Mint zsidó vezető kötelességem minden olyan politikussal és demokratikus politikai párttal keresni az együttműködést, akik segítik a zsidó hitélet és oktatás ügyét

– kezdte, majd hozzátette, hogy nem csak Hollik Istvánnal ápol jó kapcsolatot, hanem több ellenzéki képviselővel is.

Lokális szintű támogatásomat ők is megkapták, vagy megkaphatják a jövőben, csakúgy mint bárki a demokratikus pártok jelöltjei közül, aki a belvárosi zsidó hitélet és közösségi élet ügyét fontosnak tartja és cselekedetekkel is megerősíti. Erről szólt ez a támogatás, de ha ez a kampányba való beszállásként értelmeződött, akkor lehet hogy hiba volt, ezért elnézést.

Azt viszont sajnálja, hogy Hollik István államférfinak tekinti Horthy Miklóst és beszélni fog vele erről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik