Belföld

Bemutatták a honvédség új Airbus helikoptereit

2018-ban közölte a Magyar Honvédség, hogy új harci helikoptereket szerez be a Zrínyi 2026 program keretében. A haderőfejlesztés terén régóta napirenden lévő és emellett elengedhetetlenül szükséges tényező a forgószárnyas-, azaz a helikopterképesség megújítása. Ennek nyomán a már hadrendben lévő eszközök nagyjavításon estek át, de a meglévő Mi-8-as és Mi-17-es szállító helikopterek hamarosan elérik üzemidejük és rendszerben tarthatóságuk végső határidejét. Ezért első körben ezek pótlásáról döntött a tárca az új helikopterek beszerzésével, amelynek érdekében szerződést kötött az Airbus céggel.

A honvédség a következő években összesen 36 új harci helikoptert szerez be. Ezek között húsz Airbus H145M-et vesz a magyar állam, amelyekből négy érkezik meg idén. Az első helikoptereket hétfőn reptették meg egy magyarországi légibemutatón.

A Magyar Honvédség új beszerzésű Airbus H145M helikopterei a Budaörsi repülőtéren tartott bemutatón 2019. november 18-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Benkő Tibor honvédelmi miniszter egyetlen alkalommal nyilatkozott a gépvásárlás költségeiről, néhány nappal a bejelentés után. A miniszter akkor az M1-nek azt mondta, hogy Magyarország lépcsőzetes kifizetéssel összesen mintegy 100 milliárd forintot fizet az Airbus H145M helikopterekért. Mivel azóta sem a magyar kormány, sem a cég nem tett közzé pontosabb adatokat, azzal lehet kalkulálni, hogy

a gépek a járulékos költségekkel és a személyzet kiképzésével együtt átlagosan 5 milliárd forintba kerülnek a költségvetés számára.

A kormány az Airbus Helicopters nagyobb katonai géptípusából is rendelt. 2018 decemberében derült ki, hogy a H225M típusból 16 darab megvásárlásáról született megállapodás, így Magyarország igen előkelő helyre került az európai gyártó megrendelői listáján.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A légierő képességfejlesztése ezzel nem fejeződött be: hamarosan a haderő vegyes flottájában jelenleg meglévő képességhiányok pótlására futár, illetve felderítő feladatokra is alkalmas kisebb repülőgépek, továbbá nagyobb méretű és teljesítményű, teherszállításra és légideszant feladatokra is alkalmas, úgynevezett „rámpás” katonai repülőgépek beszerzési eljárása indulhat meg.

Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik