Belföld

Borkai ellen petíciózó újságíró lett a Kisalföld új főszerkesztője

Leváltották a győri Kisalföld főszerkesztőjét, akit pedig már a lap kormánypárti korszakában neveztek ki. Az új - megbízott -főszerkesztő Werner Krisztina, eddig a kulturális melléklet szerkesztője volt. Érdekesség, hogy aláírta a nemrég lemondott győri polgármester, Borkai Zsolt  távozását követelő petíciót.

Egykoron a legnagyobb megyei napilap – amelynek példányszáma fénykorában meghaladta a napi 100 ezres példányszámot – a rendszerváltás után angol tulajdonba került, hogy aztán minden más megyei újsághoz hasonlóan a fideszes médiabirodalomban kössön ki.

Ennek első lépése volt, hogy Andy Vajna érdekeltségébe került. Nem sokkal később Nyerges Csaba főszerkesztőt – akit nemrég a pozsonyi Új Szó vezetésére kértek fel – leváltották, s Garamvölgyi Imrét, a lap munkatársát nevezték ki helyette.

Aztán egy újabb átszervezéskor kinevezték tartalomfejlesztési igazgatónak Forgács Bernadettet. Ő akkor vezette a veszprémi Naplót, amikor valaki meghekkelte az Orbán-interjút. Forgács nem szerepelt a gyanúsítottak között, de ennek ellenére egy időre máshová helyezték. Száműzetése hamar lejárt, s Győrbe került.

Werner Krisztinát, az elsősorban irodalmi, kulturális mellékleteket szerkesztő újságírót a szerkesztőség számára váratlanul bízták meg most a főszerkesztői feladattal. Érdekesség, hogy Werner Krisztina egyike volt azoknak a győrieknek, akik petícióval követelték a szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt lemondását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik