Belföld

Gipszszoborral veti harcba magát Horthy Miklós kultuszáért és díszpolgári címéért a Mi Hazánk

A közelmúltban a Fidesszel többször is együttműködő szélsőjobboldali párt, a Mi Hazánk kezdeményezi Horthy Miklós fővárosi posztumusz díszpolgári címét, valamint azt, hogy Horthy Miklósnak legyen a Gellért téren saját, fehér lovas szobra – ezt Novák Előd, a párt XI. kerületi képviselőjelöltje jelentette be.

Novák Előd nem fukarkodott a jelzőkkel ezúttal sem:

Összehasonlítva a Horthy-korszak 25 évét a rendszerváltás elmúlt évtizedeivel, egyértelműen szoborért és díszpolgári címért kiállt a helyzet

jelentette ki.

Novák emlékei szerint a zsidótörvények és a magyar állampolgárok százezreinek deportálásáért is felelős kormányzó teljesítményét egyértelműen a „lenyűgöző gazdasági fejlődés és kulturális pezsgés” jellemezte, amire főképp akkor kell emlékezni, amikor

Budapest újra vörös rongyokba öltözött.

A sajtótájékoztató oldott és megengedő hangulatára jellemző volt, hogy Novák a Horthy-korszak legnagyobb hazai ismerőjének nevezte Zétényi Csukás Ferencet. Az eseményre egyébként már egy saját, kis gipsszoborral érkeztek a szélsőjobboldali párt emberei.

A Mi Hazánk szombaton Horthy budapesti bevonulásának 100.évfordulóján fáklyákkal vonul majd a Gellért térre. Jó eséllyel a már legyártott, Horthy-gipszszobrot is magukkal cipelik.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.