Súlyosan korlátozná a kormánypárti többség az országgyűlési képviselők jogait egy friss törvénymódosító javaslattal – írja blogján a TASZ. Az új szabályok alapján akár 60 napra is ki lehetne tiltani képviselőket az Országgyűlés épületéből és intézményeiből, de drasztikus mértékű bírságokat is kilátásba helyez az új tervezet a „renitens” képviselők számára.
Az új tervezetben azonban van egy további komoly korlátozás is: a kormány vissza akarja nyesni a képviselők viszonylag széleskörű belépési jogait a közintézményekbe. Az országgyűlési törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy
A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. A képviselő – a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon – jogosult a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a rendvédelmi szervek és a vámhatóság működésére szolgáló területre is belépni. E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.
A rendelkezés értelmében néhány kivételtől eltekintve az országgyűlési képviselők bármely állami intézménybe bemehetnek és megfigyelhetik, hogyan gyakorolják a közhatalmat, és hogyan látnak el más közfeladatokat. Ez a megfigyelési jog garantálja, hogy az országgyűlési képviselők betölthessék a parlament egyik legfontosabb funkcióját: ellenőrizhessék az állami hatalom gyakorlásának jogszerűségét – magyarázza a TASZ.
Az új törvényjavaslat szerint viszont a képviselőknek a jövőben csak arra lenne lehetőségük, hogy egy-egy intézmény vezetőjétől előzetesen egyeztetve információkat kérjenek. Pedig vannak esetek, amikor éppen a képviselők meglepetésszerű, személyes jelenléte a garancia arra, hogy az állampolgárokat érintő információk valóban rendelkezésre álljanak.
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő ki is fejtette Facebookon, hogy miért üresíti ki a változtatás ezt a képviselői jogot.
https://www.facebook.com/szelbernadett/photos/a.575419835904296/2462671347179126/?type=3&theater
„Mert volt olyan gyermekotthon, ahova előzetesen bejelentkeztem, és utána jött az információ, hogy előtte nagytakarítás és bútorok beszerzése ment egész éjszaka. De az igazgatóval sem volt lehetőségem nyugodtan beszélni: az intézménylátogatásaim alatt a minisztérium ugyanis új rendet vezetett be. A fenntartó és a minisztérium emberével kellett elbeszélgetnem annak az intézménynek a vezetője helyett, akitől a tájékoztatást vártam és aki az adott intézményt a legjobban ismeri” – írt egy konkrét esetről is a képviselő.
Azonban nem csak gyermekotthonokba nem fognak tudni elmenni az országgyűlési képviselők meglepetésszerűen, hanem ahogy a TASZ megjegyzi:
- tranzitzónákba sem, ahol rengeteg a gyerek, és rendszeresen éheztettek is ott tartózkodókat,
- ezen túl nem lehetnek csak úgy ott a képviselők a választási bizottságok ülésein, nem ellenőrizhetik a szavazatszámlálást,
- állami munkáltatóknál sem tájékozódhatnak a dolgozók munkakörülményeiről,
- és az MTVA-székházában sem próbálhatnak tüntetni a közmédia visszásságai ellen.
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu
