Belföld

A gyógyszerváltás másnapján végzett feleségével a skizofrén tárnoki férfi

Korábban a témában:

Elismerte felesége megölését a skizofrén K. Zsolt, aki szinte felfoghatatlan brutalitással gyilkolta meg feleségét, N. Zsuzsannát Tárnokon, írja a Bors.

A lap szerint a férfi először megkötözte az asszony kezeit, aztán fojtogatta, kiszúrta a szemeit, többször torkon és mellkason szúrta, végül agyonverte egy sólámpával. A gyilkosság idején az áldozat 90 éves nagymamája a másik szobában tartózkodott.

A cikkben azt írják, Zsoltot már tíz évvel ezelőtt skizofréniával diagnosztizálták, azóta azonban nem nyúlt alkoholhoz, szedte a gyógyszereit. Állítólag minden jól is ment, de a gyilkosság előtti napon megváltoztatták az addig használt gyógyszereit.

Nem értjük, miért nem tartották pár napig megfigyelés alatt a gyógyszerváltás után. És akkor Zsuzsi még élne, Zsoltnak pedig nem kellene együtt élnie a gyilkosság tudatával

– mondta a lapnak a család egyik ismerőse.

A helyiek szerint szinte kész csoda, hogy a házban tartózkodó nagymamának és a mellettük lakó anyósának nem esett neki Zsolt.

A férfi maga hívta a rendőröket; mióta rájött, mit is tett, összeroppant. Most elmegyógyintézetben vár a tárgyalására.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.