Belföld

A tanárnő kicsit üvöltözne Kásler embereivel

Ajánlott irodalom azoknak, akik főleg a tanárokat okolják az állami iskolák áldatlan helyzete miatt.

A wmn.hu-nak írta meg történetét egy 38 éves magyartanárnő, aki november közepe táján jutott el oda, hogy legszívesebben beleüvöltené a minisztériumi illetékes arcába,

Most lett elég!

Imádja a munkáját, a gyerekeket, az osztályát, a tantestületet. Tudja, menekülnie kellene, de szíve (még) visszatartja. Levelét azért írta meg, mert tarthatatlannak tartja az oktatás állapotát. Ha csak tanítania kell, már nagyon boldog, mert nincs rendkívüli értekezlet, új tankerületi utasítás.

Kásler úgy látja, nem gond a tanár- és orvoshiány
Az egészségügy, az oktatás, a kultúra nincs kritikus állapotban. Az a véleménye, hogy lecsengőben a véleménydiktatúra.

A kormány által cáfolt tanárhiány ellenére náluk hatan hiányoznak, hetek óta ő tart kémia-, erkölcstan- és  fizikaórákat az osztályában, hetente egyszer az angolt is, német nyelvvizsgával.

Mert. Nincs. Ember.

Felülról szóltak, létszámstop van

Egy hete napközizik is, mert 48 éves kollégaja szívrohamot kapott, a helyére „felsőbb utasításra” nem lehet felvenni mást. Ehhez jön az eseti helyettesítés, amiért nem kell túlórát fizetni. A havi 230 ezerért minden perccel el kell számolnia. Amikor ezt a valóságnak megfelelőn tette meg, 56 óra jött ki, mire hívatta az igazgató, hogy „szóltak felülről”, túl sokat írt be, csak 32 óra jöhet ki. Azóta undorral, de úgy tölti ki a munkarendjét, ahogy elvárják, noha az adminisztráció teljesen felesleges, semmi köze a valósághoz.

Hisz »táborban sem voltam kilencvenhat órát az osztályommal«… ingyen. (De, voltam!) Csak előtte alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy »térítésmentesen vállalom a tábort«. Mert ha nem írtam volna alá, nem mehettünk volna el.
A gyerekekért pedig kénytelen voltam ezt vállalni.

A tábor szuper volt, mert nem terrorizálta őket a rendszer. A levél talán itt ért volna véget, ha főnöke nem hívatja, hogy törölje egy Facebook-bejegyzését, amit a választásokról tett ki. A főnökét törölte ismerősei közül, mire pedig visszaért, kiderült, újabb kollégája mondott fel, így 32 elsős (köztük autista, SNI-s, BTM-es gyerekek) maradt egyetlen tanítóra, napi nyolc órában. Ekkor kirohant az iskolából.

Autista gyerekek maradnak ellátatlanul a gyógypedagógus-hiány miatt
Egy budapesti fejlesztő óvodában szeptember óta nincsen gyógypedagógus az egyik csoportban, az állásra azóta sincs jelentkező, így a legsúlyosabban érintett autista gyerekek maradtak megfelelő szakember nélkül.

Nem ezért lettem tanár! Én nem gyermekmegőrző, nem statisztikagyártó, nem adminisztrátor akarok lenni, hanem pedagógus, aki a saját szaktárgyát innovatívan, lelkesen tanítja.

Ezt teszi, amikor csak lehet, de már egyre kevésbé lehet, írta a magyartanár.

4543 betöltetlen álláshely van az oktatásban
A KSH által közölt adatokból kiderült, hogy az elmúlt évek során egyre több a betöltésre váró álláshely az oktatás minden területén.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik