Belföld

4543 betöltetlen álláshely van az oktatásban

A KSH által közölt adatokból kiderült, hogy az elmúlt évek során egyre több a betöltésre váró álláshely az oktatás minden területén.

Hiába kérdezték a napokban Rétvári Bencét,  az Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára nem volt hajlandó elárulni, hány pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből. Az utóbbi időben több cikkben is foglalkoztunk a témával, de mivel sem a minisztérium, sem az intézmények fenntartója nem szolgált pontos adatokkal, kénytelenek voltunk a Közigazgatási Állásportál által közölt adatokra hivatkozni.

Ezen a felületen a nyár folyamán több mint 3600 álláshirdetést találtunk pedagógusok számára, azonban úgy tűnt, a tanévkezdésre valamelyest mérséklődött a probléma, hiszen szeptember elején már „csak” 1700 körüli számokról szóltak a híradások.

Az igazság kiderítése végett már korábban is próbáltunk a Központi Statisztikai Hivatal honlapján is használható adatok után nézni, azonban itt csak ágazatokra lebontva találhatóak meg az üres álláshelyek, az „Oktatás” címke pedig azért viszonylag sok munkakörre ráaggatható.

Ezért a KSH-hoz fordultunk, abban bízva, hogy tudnak ennél részletesebb statisztikákkal is szolgálni. A 24.hu-val közölt legfrissebb adatokból többek közt kiderült, hogy

2019 második negyedévében 4543 üres álláshely volt az oktatásban.

A KSH által közölt adatokból kiderült ezen túl, hogy ez a 4543 fő az alábbiakból tevődik össze:

  • 956 fő iskolai előkészítő oktatás,
  • 950 fő alapfokú oktatás,
  • 2147 fő középfokú oktatás,
  • 179 fő felsőfokú oktatás,
  • 66 fő egyéb oktatás,
  • 245 fő oktatást kiegészítő tevékenység.

Az alábbi ábrán látható, hogyan alakult a hiányzó szakemberek száma az utóbbi évek során:


A statisztikákból az is kiderül, hogy a középfokú oktatás területén nagy mértékben nőtt az üres álláshelyek száma az elmúlt évek során.

Míg 2016 első negyedévében 1343 főt kerestek ezen a területen, addig 2019 második negyedévében már 2147 főt.

Hasonlóan aggasztó tendencia rajzolódik ki az alapfokú oktatás területén is: itt 2015 negyedik negyedévében 387 főt kerestek, míg az idei második negyedévben már 956 főt.

Noha a KSH statisztikáiból nem derül ki, hogy az egyes szegmensekben pontosan hogyan tevődik össze az üres álláshelyek száma, azaz az egyes értékek hány pedagógust, illetve egyéb képzettségű munkavállalót takarnak, ám semmiképp sem biztató tendencia, hogy az utóbbi évek során egyre csak nő a betöltendő álláshelyek száma az oktatás különböző területein.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.