Belföld

Dobrev: Orbán miatt nem lesz bővítési biztos Várhelyi

Szerinte szorosabb együttműködés kell az EU és a„szabad városok” között.

Az ATV-ben Dobrev Klára azt mondta, szerinte az Orbán Viktor által a  Türk Tanácsban mondottak miatt nem lesz bővítésért felelős biztos Várhelyi Olivér. A DK EP-képviselője úgy vélte, egyébként sem túl kellemes dolog fideszesnek lenni jelenleg Európában, Ursula von der Leyen azt ugyan elfogadta, hogy Várhelyi Olivér jelölt legyen az uniós biztosi posztra, de a portfóliójáról még nincs döntés és a Türk Tanácsban mondottak miatt szinte biztos, hogy nem ő kapja a bővítésért felelőst.

A jelenlegi helyzet Budapest és Varsó esetében éles, mindkét ország ellen eljárás van a jogállamiság megsértése miatt, nagy a valószínűsége, hogy felfüggesztik az uniós források kifizetését, így jelenleg azon dolgoznak, hogy ilyenkor is lehessen közvetlenül pályázni a forrásokra, amire úgy látja, az EU is nyitott.

Dobrev Klára szerint idehaza az ellenzéki vezetésű „szabad városoknak” két fontos feladatuk van. Az egyik a közvetlen pályáztatás feltételeinek megteremtése, ha a pénzcsapok elzáródnak Brüsszelből. Még fontosabb meghatározni, mire fogják költeni az uniós forrásokat a következő hét évben. Ebben az ellenzéki vezetésű városoknak erős szövetséget kell alkotniuk és el kell érni, hogy közvetlenül pályázhassanak az uniós forrásokra, ne a kormányon keresztül folyjanak át a pénzek.

Karácsony merész tervvel csatornázná Budapestre az EU-s pénzeket
A V4-es fővárosokkal kötne szövetséget a főpolgármester.

Kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik