A következő élő közvetítés része Borkai Zsolt kedden kiáll a sajtó elé, Tarlós István összecsomagolt

Borkai már ma repülhet a Fideszből

Ha nem lép ki addig magától, akkor már ma kizárhatja soraiból a Fidesz Borkai Zsoltot, írja az atv.hu több magasrangú kormánypárti politikusra hivatkozva.

Az egyik forrás szerint a párt rövidre szeretné zárni az ügyet, ezért felajánlják neki, hogy lépjen ki. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor kizárják, olvasható a cikkben.

A lap információi szerint indokolni nem is kell majd a döntést, mert mindenki látta a szexorgiás videókat, emiatt az újraválasztott győri polgármester méltatlanná vált a tagságra és rombolja a közösség tekintélyét.

Az atv.hu egyébként korábban arról írt, hogy függetlenként maradhatna Győri polgármestere, már csak azért is, mert az alkotmányos szabályok szerint fél évig nem lehet új polgármester-választást kiírni.

Győri királyfiból erkölcsi és politikai koldus: Borkai útja a lakótelepről az aranyon át a biztos bukásig
Ha győz is a vasárnapi választáson, heteken belül le kell mondania Borkai Zsoltnak, ezt várják tőle a Fidesz vezetői. Portré az olimpiai bajnok polgármesterről, akinek a vesztét a mögötte álló üzleti kör okozhatta.
Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik