– A csoki nem olvad meg?

 

– Meg szokott, aztán visszakeményszik

– válaszolja beletőrödőve P. Horváth Tamás Marcinak, a fotósnak, majd rácsapja a szürke Toyota ajtaját az otthagyott csokiszeletre. A kocsi elejét már megtalálta Pécs első támadása, a sunyi napsütés. Ez a laposan kúszó, erőteljes déli napsütés a város sajátja, nem véletlen, hogy a Mecsek oldalán szőlőnek még mindig jobb lenni, mint képviselőjelöltnek.

P. Horváth az összefogott ellenzék jelöltje a város egyik érdekesebb választókerületében. Egyébként író, ha ez nem derülne ki a kalapból, amely hanyagul hátrahajítva fekszik a plakátragasztás miatt összecsirízezett ülésen. A P. pedig a nevében Petőfire utal, bár ez talán a bajuszból is látszik.

A választás előtti utolsó, vasárnap reggeli ellenőrzésre kísérjük el: valaki megint kirúgta a tábláit.

A Tettye Pécs rózsadombja. A Mecsekoldal egyik csöndesebb beugrója, polc a város felett, aminek a szélén valaki valamikor romokat felejtett. Pécs egész történelme látszik innen. A távolban a ködből Kertváros tízemeletes paneljei nézik a várost, valamivel közelebb a székesegyház és a régi várfal, még errébb a pécsi könnyűipar nagykövete, a Kesztyűgyár színesre festett kockaépülete látszik. Balra nyúlik a város fölé nyúlik ki a havihegyi templom, a nagy pécsi pestisjárvány után emelt Szent Rókus-freskókkal. Előtte az év fája, aminél még Áder János is pózolt, amikor hazakísérte a feleségét Pécsre.

A választókerület viszont nem áll meg itt. Ha a Tettyéről Pécs egész története, akkor a hatodik választókerületből az összes problémája látszik. Benne van Pécs teteje és alja, a Tettye villáítól a Kesztyűgyár körüli foglalt házakig. Pécsen erős kultúrája van a lokálpatriotizmusnak, és ennek a Tettye a központja. Ez a büszke, időnként kirekesztő, de általában is rendkívül erős pécsiség megosztott választói közeget nevelt ki. Ez a rész korábban kifejezetten fideszes volt, mára kevésbé, de tartja még magát a jobboldal vonzereje. Végső soron viszont nem ez dönthet. Írtunk már egy elemzést erről, akkor azt állítottuk, hogy Pécs két szélét, a keleti és nyugati oldalt már megszerezte a Fidesz és az ellenzék, a végső meccs pedig a belvárosban és a Mecsek oldalán fog eldőlni. És lehet, hogy nem az fog dönteni, hogy valaki fideszes vagy nem, hanem hogy valakit pécsinek tartanak-e.

P. Horváth pedig tüke pécsi, annyira, hogy még könyvet is írt a Zsolnay családról. Korábban dolgozott a Jelenkornak, és vitt kávézókat is, majd szakács lett a református gimnáziumban. Ennek hirtelen vége lett, amikor a kormány megtámadta az Emberség erejével nevű pécsi alapítványt, természetesen azzal, hogy Soros Györgynek dolgoznak. P. Horváth az egyesület melletti tüntetésen beszédet mondott, másnapra pedig nem volt munkája.

A táblák nagy része még áll. Alkarnyi fakarókra rögzítve, amelyeket P. Horváth vert be gumikalapáccsal a fellazult földbe. A Tettye oldalán sétálunk, ez az egyik kritikus pont, valaki ugyanis állandóan kitépi a plakátokat, hogy az egyik dzsumbujos foghíjtelekre hajítsa őket. Nézzük a kerítést, amelynek a túloldalán a domboldal gazzal alaposan megtűzdelve száguld le a város felé. Alig három méterre fekszenek az áthajított plakátok, az elvadult önkormányzati politika mártírjai, de esélytelen bemászni értük. Kérdés, hogy maradnak majd ott a választás után. Semmi nem öregszik olyan gyorsan, mint a plakátok, miután eldőlt a választás.

Miközben nézzük a dzsumbujba hajított plakátokat, P. Horváthot karon ragadja egy nő, aki a semmiből került elő.

Mondja csak, kik szedik ezeket ki?

– kérdezi, de senki nem tudja a választ. Választani megy? Persze, meddig is lehet, hétig? Rendben, ott lesz. P. Horváth megfordul, majd elkezdi lendületesen verni az egyik plakátfát a gumikalapáccsal. Közben meséli, hogy a mögöttünk lévő házból egyszer rákiabáltak, hogy „hagyja csak a kopogtatást, itt csupa hülye fideszes lakik”.

A szavazókörök mellett már csak az autóban ülve merünk elmenni, P. Horváth mondja, hogy szívesen beköszönne a számlálóknak, de azt mondták, nem lehet, mert törvénytelen. Az egyetlen szavazókör, ahova bemehet, az lesz, ahol szavaz, de az még kicsivel arrébb van. Már az üres utcákon járunk a választókerület kevésbé szerencsés részén. Vasárnap tízkor senki nincs az utcán. Miközben a Tettyén legalább néhányan futottak, itt már csak a kutyákat sétáltatják elvétve.

Ebből a házból egyszer nagyon csúnyán elküldtek. Van egy barátom, ötven évig volt zöldséges, mindenkit ismer. Itt nem lehet kopogtatni, leszedik a fejedet, de ő körbevitt és bemutatott mindenkinek, hogy rám kell szavazni, borzasztó jó volt. Csak itt nem tudta, hogy már eladták a házat, az új lakók pedig elküldtek a fenébe

– idézi fel a jelölt, miközben bekanyarodunk egy klasszikus, macskaköves pécsi utca mellett. Kétszintes, rendezett, tiszta ház elé érünk. Az utcán száradnak a ruhák, félig nyitva a farostlemezből készült ajtó. P. Horváth bekiabál, hogy voltak-e már szavazni, a válasz megint az, hogy nem, de mennek majd. Kilépünk az ajtón, Vári Attila olimpiai bajnok és fideszes polgármesterjelölt portréja néz ránk a bejárat mellől, „Pécs legyen a sikerváros”.

Ez egy nagyon rendes ember, sokat segített nekem. Házfoglaló, nem adtak neki önkormányzati lakást, de ráköltött erre egy csomó pénzt és rendbe rakta, teljesen tiszta és rendezett az egész

– meséli P. Horváth a plakát-Vári figyelő tekintete mellett. Szemben egy alacsony, földszintes ház, üres, két ablaka teljesen befalazva. Ezt újra kell gondolni majd, mondja a P. Horváth, mert mostanában ezt csinálja a városvezetés: amit nem akarnak kiadni, annak befalazzák az ablakát.

Kezd kifejezetten meleg lenni, ahogy közeledik a dél. Az országos részvétel már most az önkormányzati választási rekordot közelíti, mi pedig sétálunk az üres utcán az autó felé. Elhaladunk egy plakát mellett, ahol P. Horváth kihívója, Herbert Gábor szerepel. Kérdezem, hogy ismerik-e egymást. Persze, mondja, a családok régi barátok. De nem is ellene kampányol.

Itt a jelöltek nem csinálnak semmit, én a Fidesz ellen kampányolok, zárja. Korábban megbeszéltük, hogy ez a város legnehezebb választókerülete az ellenzéknek, nem lesz egyszerű itt nyerni. Elköszönünk, P. Horváth pedig siet tököt főzni. Régi szokás a Donátusban, mondja, hogy ilyenkor tökfesztivált tartanak a barátok, most is odamegy. De még az is lehet, hogy odaér a misére, ilyenkor szoktak menni a családdal.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu