Belföld

Zsarolta, majd felnyomta szeretőjét a feleségénél és a kiskorú gyerekeinél

Az Orosházi Járási Ügyészség zaklatás és 2 rendbeli kisebb kárt okozó rongálás miatt kezdeményezte egy 36 éves orosházi nő távoltartásának elrendelését, mert folyamatosan zaklatta a korábbi szeretőjét és annak családját.

A zaklató nő – aki egyébként prostitúciós tevékenységet folytat – hónapokig szexuális kapcsolatban állt a férfival. A viszony lezárását követően személyesen és kommunikációs eszközökön keresztül háborgatta, azzal fenyegette, hogy mindent elmond a hozzátartozóinak, s pénzt követelt tőle.

A nő május elején megrongálta a férfi kocsiját. Pár nappal később pedig édesanyjának háza előtt megvárta a férfit, és hangosan szidalmazni kezdte őt és a gyerekeit is. Belerúgott a kocsijába, az újabb rongálással összesen 280 ezer forintos kárt okozott neki.

A Békéscsabai Járásbíróság 4 hónapra elrendelte a nő távoltartását, aki háborgató magatartását ekkor beszüntette. A távoltartás lejárta után másnap, szeptember 21-én délelőtt megjelent a férfi munkahelyén, tőle 1 millió forintot követelt az általa nyújtott szexuális szolgáltatások ellenértékeként és megfenyegette, hogy ha nem kapja meg a pénzt, akkor a szüleivel és gyermekeivel is beszélni fog. Még aznap becsmérlő kifejezések kíséretében pornográf tartalmú messenger üzeneteket küldött a kuncsaftja feleségének és gyermekeinek.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 4 hónapra ismét elrendelte a gyanúsított távoltartását a férfitól, illetőleg annak hozzátartozóitól. A gyanúsított a távoltartás időtartama alatt köteles tartózkodni attól, hogy a távoltartással érintett személyekkel bármilyen módon érintkezésbe lépjen; köteles magát távol tartani azok lakóhelyétől, munkahelyétől, és e személyek által rendszeresen látogatott intézményektől és egyéb helyektől.

Foto: Andreas Arnold/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik